2016. október 24., hétfő

Pocakos napló 3. rész: Bejött e a szódabikarbónás teszt a baba nemének meghatározására?

Sziasztok!

Életem legrövidebb egyszavas bejegyzését is írhatnám nektek, amiben vagy egy igen vagy egy nem szerepelne és levan tudva. De gondoltam kifejtem bővebben mi is ez az egész mi mire vágytunk és, hogy bejött e vagy sem.

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy én 6 éves korom óta egy kislány anyukája vagyok képzeletben elképzeltem, ahogy Barbiezunk, ahogy babázunk, sétálunk stb. stb. úgy az egész életünket. Már akkor tudtam, hogyha nekem egyszer gyerekem lesz, akkor ő tuti, hogy kislány lesz, és ami még biztosabb, hogy Krisztinának fogják hívni. Nem érdekel apuka bele szólása második nevet ő választhat és pont ez lesz kész nincs vita.


Amikor szóba került a baba téma én ezt el is mondtam a férjemnek, aki a Krisztina első név, helyett keresett másikat és lett ez a második név. Majd szépen le is cserélődött mind a kettő egy teljesen más névre, de erről majd később.

Ennyit az elő történetünkről. Jöjjön az, hogy mégis mi ez a szódabikarbónás teszt?

Babona vagy nem nem tudom, de rengeteg embernek bejött, mégpedig az, hogy egy adag szódabikarbónát egy pohárba borít, egy másikba a reggeli első pisijét bele engedi, kb., mint a terhességi teszt elvégzése nem? 
Miután ez a két kis pohárka megvan, a pisit ráborítja a szódabikarbónára, ha nagyon picit pezseg, vagy meg sem mozdul akkor kislány, ha felhabosodik, mintha sör lenne, akkor kisfiút hordasz a szíved alatt. 10 videóból 9nek bejött, amit én láttam, illetve akitől hallottam azok közül is kb. ez az arány volt.

A 16. héten mentünk 4D-s ultrahangra ahol nagy reménnyel voltunk, hogy megmutatja magát a mi kis életünk értelme. Előtte egy nappal úgy gondoltam megcsinálom a tesztet lesz, ami lesz. Pisiltem borítottam nem pezseg ááá most már tuti, hogy az álmom valóra vált és ez milyen remek elújságoltam a férjemnek, akinek teljesen mindegy, hogy milyen nemű baba lesz a lényeg, hogy egészséges legyen.

Eljött a másnap én nagyon izgultam, majd az ultrahang kb. 6. percében megmutatta magát a pocaklakó, hogy ő most kislány vagy kisfiú?





Hát sokkot kaptam kb. 2-3 percig, mert az ott egy kuki volt és én lányt akartam, úgy néztem az ultrahangot 1-2 percig, hogy az ott nem az én gyerekem nekem lány kell. Majd de az az én pocak lakóm ő a világ legszebb kis kukacosa. A baba mozi végére már mosolyogtam és vártam, hogy a karomban tarthassam a kisfiunkat.

Hogy alakult az életünk utána, mit érzek most a 28. héten?




Az ultrahang estélyére már a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy nekem/nekünk kisfiunk lesz, igaz még rengeteg félelem van bennem, hogy mit is fogok én kezdeni egy kukival, hogyan fogom, tisztába rakni mit kell vele csinálni. De nem adnám őt egy kislányért cserébe. Azóta már voltunk 2 ultrahangon, mind a kettőnél azt sasoltam, hogy ugye ott van még a lába között és igen szépen növöget én meg megnyugodtam, hogy biztosan egy vagány kiskrapek anyukája leszek. Megyünk majd focizni, autózunk, majd kismotorral száguldozunk. Az én TÖKÉLETES kisfiammal <3

Az ultrahang előtti éjszakán egyértelműen azt álmodtam, hogy egy piros színű babakocsiban egy kisfiút tologatok, akit kék takaróval takartam be, vagyis már a tudat alatti tudatta, hogy Roland a pocakban van :)


2 megjegyzés:

  1. Roland az unokatesóm is :) Jók a képek :)
    Én nem vártam sem fiút, sem lányt, első fiú, másodiknál azért reménykedtünk, hátha lány, de kb. öt percig voltam csak csalódott, hogy ő is fiú. Nekem pont lánnyal lett volna nehéz, nem vagyok az a babázós-főzőcskézős.
    Örülök, hogy minden rendben van :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok :-) én a megmutatkozó ultrahangig úgy éreztem, hogy fiúnk lesz. Aztán kiderült, hogy kislány. Innentől kezdve azt éreztem, hogy mindig is kislány volt a pocimban <3 ez így van rendjén. És ne aggódj, amíg Dalmát vártam én is azon agyaltam, hogy mit fogok vele kezdeni, hogy fogom fürdetni, hogy nem fogom elejteni, ha amúgy minden más kiesik a kezemből...de minden rendbn, az anyáknak megvan az az ösztönös képességük, hogy jól csinálják, amit csinálnak :-)

    VálaszTörlés