2015. április 30., csütörtök

Gyors ecsettisztítás

Sziasztok!


Végre rászántam magam, hogy az ecseteimet kitisztítsam, és úgy gondoltam dokumentálom is. Én még mindig azt az ecset tisztító módszert használom, amivel elkezdtem legelőször. Ez nem más mint a Sebbenzines ecset tisztítás, gyors és legalább fertőtlenít is.

 
Mi kell hozzá:
- kis műanyag tálka
- sebbenzin (gyógyszertárban kapható, kis üveges, kb 2-300 Ft)
- papírtörölköző
-jó sok koszos ecset 

 

Hogyan csináld?
Jól szellőző helyiségben érdemes ezzel a módszerrel dolgozni és nyitott ablaknál, ugyanis a sebbenzin eléggé büdös tud lenni. . A kis műanyag tálkába önts egy kevés sebbenzint, majd ebbe nyomkodd bele az ecset fejét, és már látszik is, ahogy oldódik ki a festék. Ezután a több rétegbe összehajtogatott papírtörölközőn húzd át többször az ecsetet (csinálj úgy, mintha festenék a papírra). Látni fogod, hogy a festék ottmarad a papírtörölközőn. A folyamatot egészen addig kell ismételni, amíg a papírtörölközőn nem hagy nyomot az ecset. A lenti képeken pár ecsetet mutatok be, hogyan lett a koszosból tiszta és lefertőtlenítve.


 
 



 
Miért jó ez a módszer?
Ennek a módszernek az előnye, hogy gyorsan megvagy vele, ráadásul a sebbenzin hamar elpárolog, így pár perc múlva újra használhatod az ecsetet.Illetve így fertőtleníted is az ecseteidet, ami szerintem fontos dolog. Leggyakrabban a Tusecsetemet szoktam ezzel a módszerrel tisztítani, ugyanis azt használom a legtöbbet.

Ti milyen módszerrel tisztítjátok az ecseteiteket?

2015. április 29., szerda

TESZT| Dove Intimo

Sziasztok! 
Ma egy különleges és intim bejegyzéssel jövök még pedig a kedvenc Intim mosakodómról fogtok olvasni, igen ez megint olyan téma mint a Tamponos, de ezért vagyok, hogy ilyenekről is írjak, mert ez is hozzám tartozik.


Lehet hogy sok embert kínosan érint a dolog és nagyon cikinek tartja, de számomra fontos, hogy erről is írjak mivel nem ez nem kínos és nem is ciki, nem is értem sok hölgy/lány miért gondolja így. Szerintem ez teljesen normális.

Nos szerintem a női egészséghez és a szépséghez hozzátartozik az intim tisztaság is mivel a szépség belülről fakad, bármilyen szépek lehetünk, ha belül nem vagyunk egészségesek. Mint a Hólyaghurutos bejegyzésemben is olvashattátok, számomra fontos az, hogy intim testájon is egészséges legyek. 


Csomagolás: 
Letisztult fehér tégely amin szép kék feliratok vannak, olyan egyszerű, de szép és mutatós, amit külön imádok benne az a pumpás adagolója, sokkal jobban szeretem az ilyen termékeket 250ml kapunk 800-900ft-ért

Illata kellemes,tipikusan az a krémes Dove, nem csíp simán megmoshatom magam ott a fürdés kezdetekor, és ráér a végén lemosni. Ami nálam nagy előny, mert minden tusfürdő engem ott csíp. Nagyon szeretem, minden fürdésnél ezt használom, lassan bevetem a Nivea intim lemosóját is, kíváncsi vagyok az milyen lesz.

Az értékelésem 5/5

Ti szoktatok ilyen terméket használni?

2015. április 27., hétfő

TESZT| Noname sminkpaletta



Sziasztok!
A mai bejegyzésben egy 490ft os kínaiban kapható szemhéjpúder palettát hoztam nektek. Igazából ez volt talán az első igazi barnás palettám, volt előtte már pár smink termékem, de ilyesfajta színű még nem volt. Nem lövöm le a poént előre, hogy milyen a termék. Úgyhogy kezdjünk is bele.








2015. április 26., vasárnap

RECEPT | Töki pompos avagy kenyérlángos

Sziasztok! Ma egy általam sokszor elkészített kenyér lángos avagy Töki pompos receptet hozok. Nem bonyolult, nem kerül sokba és laktató :)

 

2015. április 25., szombat

Könyv kritika| 1rész: Alice Clayton Faldöngető

Sziasztok! Ma egy új állandó rovattal jelentkezem, még nem tudom milyen rendszereséggel fogok írni ilyesfajta bejegyzéseket, de már van jó pár amiről tudok írni, Ez nem más mint a Könyv kritika az általam olvasott könyvekből.



Még talán tavaly év végén olvastam a Faldöngető című könyvet, ami szerintem nagyon hasonlít a Szürke Ötven árnyalata trilógiára, de én nagyon szerettem izgalmas volt számomra, de hogy miért? Olvassatok tovább

2015. április 24., péntek

DIY| Tavaszi orchidea dekoráció és Anyák napi ajándék ötlet

Sziasztok!

A húsvétos bejegyzésemben láthattatok képet az Orchideáról, na ma arról hoztam nektek bejegyzést. Több mint Feleség  blogján láttam az ötletet, ami nagyon megtetszett, a sablont ott találjátok meg, de gondoltam hozok képeket róla illetve leírom, hogy én hogy készítettem el, hova tettem illetve hogyan fejlesztettem tovább és miként lesz belőle anyák napi ajándék Ha érdekel olvassatok tovább:

2015. április 23., csütörtök

TESZT| Borzaszappan Jojoba Olajos Ajakápoló


Sziasztok! Ma egy ajakápoló tesztet mutatok nektek, amit nem olyan régen kaptam tesztelésre pont abban az időben amikor a számon több volt a seb mint az épp rész. A hűvös szeles időjárásban annyira kiszáradt, hogy bármivel kenhettem nem segített, mert mire jobb lett volna előjött még több seb.

2015. április 22., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Fóbiák



Sziasztok! 

Hát ez egy elég nehéz téma, de tényleg nem is biztos, hogy sokan fogjuk ezt megírni, de úgy gondoltam, ha már belevágtam én megírom. De a fóbiáinkról ki beszél szívesen, szerintem senki. Nem is akarok sok bevezetőt írni, inkább csapjunk bele és érezzetek együtt velem a fóbiáim miatt, vagy csak nevessetek, mert némelyiken így megírva én is azt teszem.

2015. április 20., hétfő

TESZT| AVEO körömlakklemosó lapok

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Sziasztok Drágáim! Ma egy olyan tesztet hoztam nektek, amit még sosem használtam, de miután a Müllerben a pénztárnál megláttam eldöntöttem, hogy nekem ez kell! Le is teszteltem még a hétvégén mert nem bírtam neki ellenállni, de hogy mi róla a véleményem, arról később, ha érdekel akkor olvass tovább.

2015. április 16., csütörtök

Világjáró| Bükfürdő 1nap: Kőszeg

 
Sziasztok Drágák!
Ma folytatni fogom a Bükfürdős pihenésünk első napjáról a beszámolót, ugye a szállásról már hoztam egy bejegyzést, amit itt olvashattok. Most pedig nézzük meg mit csináltunk, mit láttunk az első napon. Rengeteg kép fog jönni, de hát ez a VILÁG JÁRÓ :):) 

2015. április 15., szerda

Blog kérdőív


Sziasztok!

Nem akarok sokat írni erről, de annyit megosztanék, hogy ez a kérdőív igazából, egy következő Videós bejegyzéshez készül mégpedig a Kérdezz-Felelek bejegyzéshez, de még lehet az is, hogy hasonló lesz a címe, de mindenképp videóban szeretném elkészíteni.

A kérdőív első fele a blogról szól ahol én kérdezek a második fele pedig ahol leírhatjátok a kérdéseiteket, véleményeteket. Remélem jó sok kérdés érkezik, hogy jó sok mindenre tudjak válaszolni.


A kérdőívet ezen a linken találjátok:

Teszt | Garnier Micellás víz




                                                                                         Sziasztok!
A blog világban nagy népszerűségnek örvendenek a micellás vizek.  Természetesen én is ki szerettem volna próbálni őket, így az előző Glamour napokon (nem a mostanin hanem a tavaly év végin) be is szereztem egyet, szépen használom is az esti rutinjaimban. Jó volt kihagyás is de erről majd hamarosan írok még.

2015. április 14., kedd

DIY| Könyvjelző

Sziasztok! 
Múlt hónapban elég sok mindent készítettem, ebből szeretnék ma megmutatni nektek valamit, most igyekszem heti egy ilyen bejegyzést hozni nektek, mivel van pár elkészített ékszerem illetve dekorációm. Ma egy olyan dolgot mutatok amibe még a Szürke Ötven árnyalata mozi láznál szerettem bele, de sokalltam érte kiadni annyit amennyibe került. Így jött az ötlet, ha már van egy szuper webáruház (Gönygyvásár) akkor miért ne csinálnám meg én az ér töredékéért, na de mi is ez és mi kell hozzá? 


Kattints a továbbra és megtudod :)

2015. április 13., hétfő

Tavaszi OUTFIT

Sziasztok!

Életem első ilyen jellegű bejegyzése, még sosem csináltam ilyet, remélem tetszeni fog nektek. Nagyon szép idő volt pénteken, így elmentünk fagyizni és sétálni egyet a környéken. Ahol találtunk egy nagyon jó kis Grafitis részt, ha rögtön mondtam páromnak csináljunk pár képet :)

Sajnos kicsit távoliak lettek, de első ilyen fotózásunk remélem a következő közelebb sikerül majd. Persze, ha tetszik nektek és igényeltek még ilyen bejegyzést :)










2015. április 10., péntek

HAUL| 2015 Tavaszi Glamour nap szerzemények

Sziasztok Angyalkák!

Huh tegnap egy brutál fárasztó nap volt, elindultunk otthonról 9kor majd hazaértünk 3ra na utána vissza Westendbe és az Árkádba 6ra dedikáltatni Lakatos Leventével (interjút itt olvashatsz) Majd 9elött kicsivel haza is értünk, de sikerült mindent venni ami a listán szerepelt, na jó 1-2 kivétellel, de jött helyette más minden. Egyébként a kívánság listám itt tekinthető meg. Csapjunk is bele nézzük mit vettünk :)


2015. április 9., csütörtök

PIXIBAG az első



Sziasztok!

Tegnap nekem is megérkezett a kis csomagom! Már a neszesszerért képről oda voltam, így már ezért is rendeltem meg, na meg azért, hogy elmondhassam megtört a PIXI szüzességem, ugyanis mind a 3 fajta csomagocskát is beszereztem.
 






2015. április 8., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc regény

Sziasztok!

A harmadik VKP-s bejegyzésem, rohan az idő úgy érzem, most kezdtem el ennek ma egy hónapja... A mai téma kicsit nehéz volt, mert igazából sok kedvencem van, de nem arról fogok írni, amit már egy korábbi interjúmban említettem, hanem a számomra legkedvesebb könyvről amit aláírva kaptam meg a szerzőtől. Akiit mint embert is nagyon kedvelek, egy csupa szív hölgyről van szó.

Glamour napi kivánságlista 2015 Tavasz


Sziasztok!

Nyakunkon a Glamour napok. Én most egy szűkebb listával készülök mint tavaly, konkrét elképzeléseim vannak, hogy mit szeretnék venni, remélem minden lesz amit szeretnék. Ez lesz a második Glamuor napom, most már magabiztosabban vagdostam a kuponokat, néztem utána, hogy mit is akarok venni, és milyen vélemények vannak róla. Úgy gondolom, nagyjából olyan termékeket fogok venni amit már régóta meg akartam venni, illetve a drágább árfekvésű termékeknél, pedig örülni fogok, hogy olcsóbban hozzá tudok majd jutni és így én is ki tudom próbálni őket.

2015. április 7., kedd

TESZT| Ellen tampon super

 Sziasztok!

Ennyire intim dolgot, még sosem mutattam be a blogon, de úgy gondoltam, hogyha már tesztelhettem egy ilyen terméket akkor mért ne mondjam el a tapasztalataimat. De elsőre egy kicsit beszéljünk magamról.







DIY| A nagy húsvéti készülődés

Sziasztok!

Hatalmas csúszással, de megjöttem a Húsvéti bejegyzéssel, úgy gondoltam át írom a bevezetőt is, hiszen a technika ördöge kibabrált velem... Na de sebaj, jó lesz jövőre :)Három dolgot fogok most bemutatni nektek, a tavaszi dekorációt amit az egyik képen fogtok látni külön bejegyzésben mutatom meg. A termékek 90% a gyöngyvásárról van.


2015. április 1., szerda

Hajnapló| A kezdetek

Sziasztok! 
A fogfehérítős projektemnél említettem, hogy belekezdtem egy másik projektbe is mégpedig a haj növesztésbe. Korábbi bejegyzésemben írtam, a hajam történetéről, amikor egyik napról a másikra levágattam a hajam. Az utóbbi pár hétben viszont elkezdett hiányozni az, hogy összefogjam kontyot csináljak belőle. Eldöntöttem megnövesztem, de jelenleg ezt a köztes állapotot utálom de nagyon!!!!