2015. január 29., csütörtök

Csomagom jött| Gyöngyvásár

Sziasztok!



A cím nem teljesen az igazságot takarja, ugyanis én mentem érte. Mostanság nagyon sok csomagom jött apránként kifogom tenni azokat is. De most úgy gondoltam, hogy azt mutatom, meg amiből a napokban jön majd bejegyzés (nem is egy).

2015. január 28., szerda

INTERJÚ| PHYT’S biokozmetikai céggel 1 rész

Sziasztok!



Ma ismét egy interjúval érkeztem nektek, mégpedig a PHYT’S biokozmetikai cégből Kerkow Tímeával Phyt’s oktató kozmetikusával. Az első részben, magával a biokozmetikumokkal fogunk megismerkedni, illetve pár termékükkel. Számomra kezd nagyon fontos lenni, hogy minél természetesebb összetevőt tartalmazzon, ne legyen benne mesterséges anyag. Igaz a natur és a bio kozmetikumok sokkal drágábbak, de hosszú távon kifizetődőek.

Mi a különbség a minősített biokozmetikumok és hagyományos társaik között?

A valódi biokozmetikumok legfőbb jellemzője, hogy a lehető legnagyobb százalékban tartalmaznak növényi eredetű összetevőket, nem tartalmaznak szintetikus tartósítószereket (pl: parabének), ásványiolaj származékokat, szintetikus szín- és illatanyagokat, valamint génmanipulált összetevőket.
A szín- és illatanyagok, emulgeáló és konzerváló anyagok természetes eredetűek. Tilos besugárzással tartósítani a termékeket.  Tilos az INCI listában az un. fantázia nevek alkalmazása (ezek olyan „titkos” összetevők, amit a nagy márkák előszeretettel valamilyen fantázianéven levédetnek, hogy ne lehessen tudni pontosan mi is a receptúra). A termékek tesztelésekor állatkísérleteket nem végeznek.

Lehetünk-e biotermékekre allergiásak?


Ugyan a bio- és natúr kozmetikumok mentesek a szintetikus összetevőktől, de mint mindenre allergia ezeknek a termékeknek a használata során is előfordulhat. Szerencsére ez ritkán jelentkezik, ezért sok, amúgy „mindenre” allergiás bőrű ember a biokozmetikumokat problémamentesen tudja használni.

Milyen problémákat okozhat, ha évekig olyan termékeket használtunk, amelyek szintetikus, mesterségek anyagokból készültek?


Ha különböző szintetikus, ásványi olajokkal, tartósítószerekkel stb. teli termékeket használunk, azon túl, hogy nem kezeli kellőképp a problémát egy sor nem kívánatos mellékhatás jelenhet meg, pl.: allergia, kipirosodás, mitteszerek, pattanások, fokozott szárazság, ekcéma stb.)

Láttam, hogy külön gyerekeknek is vannak ilyen kozmetikumok, ezek miben különböznek a többitől?



A PHYT’S elkötelezetten támogatja az anyákat olyan tiszta és bio babaápolókat gyártva, amit kifejezetten az érzékeny bőrű babáknak fejlesztettek ki, kizárólag természetes anyagokból. A babák érzékeny bőrén a nagyon vékony epidermisz és azt vékonyan beborító hidrofil-lipofil réteg ad magyarázatot arra, hogy miért szárad ki a babák bőre olyan hamar és enged utat az idegen anyagoknak. A PHYT’S termékek káros anyagoktól mentesen ápolják a bőrt, de mindezeken túl segíteik annak regenerálódását, megerősödését is. A finom növényi olajok, virágvizek és viaszok az érzékeny bababőrt megnyugtatják, megelőzik az irritációt és a kiszáradást.

Miért ilyen drágák ezek a kozmetikumok?



A Phyt’s Franciaországban egy középkategóriás termékcsalád, amit egy középosztálybeli ember számára elérhető. Szerintem az ár az mindig viszonyítás kérdése, tudjuk, hogy sok márka jóval magasabb árakon kapható, mint a miénk.  A PHYT’S termékek professzionális biokozmetikumok. Kozmetikusok forgalmazzák, így a vásárlás során személyre szabott bőrdiagnózis után komplett tanácsadást kap a vendég az otthoni ápolást illetően. Gondoljuk csak bele, ha egy drogériában veszünk, le a polcról egy terméket csak a saját megérzéseinkre hagyatkozhatunk a krémek vásárlása során, de közel sem biztos, hogy valóban a legmegfelelőbb terméket választottuk. Például sokan esnek abba a hibába, hogy azt gondolják, a bőrük száraz, ehhez képest az pont ellenkezőleg szeborreás, ami teljesen más kezelést igényel.

Továbbá a professzionális kozmetikumok magasabb hatóanyag tartalommal rendelkeznek, mint a drogériás társaik, így hatékonyabbak is a bőrápolás során. Míg egy drogériás arckrém a használata során– sokszor az ígéretek ellenére! – inkább csak a külsőségekről és a marketingről szól, a magasabb hatóanyag-tartalmú, professzionális kozmetikumok valódi megoldást jelenthetnek a bőrproblémákra. Ehhez adódik még az is, hogy a PHYT’S termékei Cosmebio minősített biokozmetikumok, amik a Cosmebio előírásait túlszárnyalva 100%-ban természetes összetevőket tartalmaznak.

Kiknek javaslod elsősorban ezeket a termékeket?



A PHYT’S termékei mindenki számára természetes és hatékony megoldást nyújtanak a kisbabáktól a felnőttekig. Azoknak javasoljuk a termékeinket, akik hatékony biokozmetikumokat keresnek, kellemes textúrával, illattal, elegáns megjelenésben, ugyanakkor fontos számukra a tudatos bőrápolás, hogy bőrüket és szervezetüket ne terheljék káros anyagokkal.

Mesélnél röviden a vállalkozásotokról. Honnan jött az ötlet? Miért pont biokozmetikumok?


Közel 20 éves kozmetikusi pályafutásom alatt sokféle hagyományos és biokozmetikai terméket volt szerencsém kipróbálni, de minden márkánál valamiféle hiányérzetem volt. Egy párizsi szakkiállításon ismerkedtem meg a PHYT’S termékekkel és azonnal szerelembe is estem, mert pontosan azok a jellemzői voltak, amiket mindig is kerestem, például
- Minden termék COSMEBIO által ellenőrzött biokozmetikum
- Világújdonságokat gyártanak, gondolok itt a bio glikolsavas hámlasztásra, a micellás technológiára, a pigment halványító sorozatra, a bio sminkekre...
- Tudományosan igazolt hatékonyságúak a termékek
- Holisztikus szemlélettel kezeljük a bőrt, a biokozmetikumok és táplálék kiegészítőkkel kombináljuk

Melyik a te kedvenc terméked?

Nekem most a Serum Anti Rides éjszakai szérum, ami hatóanyagainak köszönhetően ideális a téli tápanyag-hiányosabb időszakban. Illetve állandó kedvencem a Lait Nettoyant arclemosó tej, ami citromos illatával minden nap elvarázsol.




Köszönöm szépen az interjút!
A második rész hamarosan a blogon!
Ti használtátok már a termékeiket?

2015. január 27., kedd

Body Honey Bőrmegújító program 1 héti vélemény

Sziasztok!

Szombaton eltelt az első hét a tesztelési időszakból. Mint már az első bejegyzésben írtam a baba popsi érzés továbbra is fenn áll. Nagyon megszerettem a termékeket, könnyű velük dolgozni, na de nem az első 2-3 napban. Hogy miért azt mindjárt leírom.




Az arcomról a piros foltokat kezdi eltüntetni, nagyon puha lesz tőle az arcom. Ne várjunk csodát ugye 1 hét után, én azért elkezdtem észrevenni. Egészen csütörtök-péntekig, mikor ugyanis az antibiotikum (Hólyaghurutra kapott) szépen előhozta az egyik nagyon kedves mellékhatást a kiütést. Ezen kívül elviselhetetlenül rosszul vagyok KB egész nap. Tudom, ez nem a teszthez tartozik, de a külső befolyásoló tényezőket is bele szerettem volna venni.

Gyönyörűen elkapartam az államon a kiütést
A reggeli rutinom a Citromfüves szappannal indul, szépen lemosom vele az arcom. Nagyon könnyen habzik nem is kell sokat dörzsölni. Nem is tudom hány hónapra lesz elég nekem. Utána megtörlöm az arcom. 1-2 percet hagyom így az arcom, mert ilyenkor kicsit húzódó feszülő érzés van, de ez tényleg pont 1-2 percig tart. Utána jön a mandarinos krém. Amiből 2-3 nap után rájöttem mennyi mennyiség kell, iszonyatosan kevés, jó az elején tényleg többet kell felkenni, de elég hamar megszokja a bőr a megfelelő mennyiséget.

Az esti rutinomban a Kamillás szappannal indul, ha nem sminkelek, ha sminkelek, akkor kénytelen vagyok, lemosni előbb a lemosó tejjel ugyanis a vízálló tust nem szedi le. Ha lemostam, utána szappannal arcot mosok. Ugyan úgy, mint a reggeli szappannál itt is húzódik egy picit a bőr. Majd jön a krém. Na, itt őszintén bevallom kész szenvedés volt ez első pár nap. Nem találtam el a kellő mennyiséget, folyamatosan többnek éreztem a krémet, mint kellett volna. 4. napra ez megváltozott, vagy a bőröm szokott hozzá vagy rájöttem a nyitját, de az óta két 3 percen belül teljesen felszívódik.
Az orromhoz közelebbi résznél már látszik hogy halványult. Az államnál hát katasztrófális az végig kiütés és nagyon viszket. :(

Összességében egy remek arcápolási rutin része lett az életemnek. Nagyon megszerettem őket, a kezdeti mennyiség problémát leszámítva minden csupa csupa 5-ös
Jövő héten jövök a következő tesztel.

Szeretnétek videó formájában is látni a pontos rutinomat? Ha igen nagyon szívesen elkészítem JJ

2015. január 24., szombat

Csajos filmek Nail art kihívás - 2. Az ördög Pradát visel

Sziasztok!

Ma eljött az idő, hogy a következő körmöt is bemutassam a kihívásból, mégpedig az Ördög Pradát viselből a film nekem nagyon tetszett, mindenkinek érdemes megnéznie. Ahogy a jéghercegnőből előjön az ember hát igen el sírtam magam rajta. Nagyon sok jó ruha ékszer is volt benne, amiről csinálhattam volna körmöt, de egy nincs annyiféle körömlakkom még, hogy gazdagon tudjak válogatni, kettő pedig valami más fogott meg a filmben.

2015. január 23., péntek

Bejelentő!

Sziasztok!


Mint már Facebookon említettem változások jönnek a blog életében.

A blog kinézet váltáson fog átmenni az elkövetkező időben. Szeretnék egy elegánsabb mégis csajos vonalat belevinni a blog kinézetébe. Ebbe egy nagyon jó barátom fog segíteni. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi kinézet teljesen meg szűnik. Átláthatóbb lesz sokkal, rendszerezve lesznek a bejegyzések, a szín világ is teljesen átalakul.

Remélem tetszeni fog az új külső nektek!

Szép estét

2015. január 22., csütörtök

Egészség| Hólyaghurut

Sziasztok!

A mai bejegyzés nem a szépséggel vagy hasonló dolgokkal fog foglalkozni, hanem egy olyan dologgal, ami sok nőt érinthet, sajnos engem is utol ért. Úgy gondoltam muszáj róla írnom, nem azért, hogy sajnáltassam magam, hanem azért, hogyha bárki tapasztal, ilyen tünetet azonnal forduljon orvoshoz, mert nem játék!!!!

2015. január 21., szerda

Elindúlt a Body Honey Bőrmegújító program

Sziasztok!

Kis késéssel, de hozom az első bejegyzést a Body Honey által indított Bőrmegújító programról. Viki Blogján olvastam, hogy lehet jelentkezni egy ilyen programra, úgy éreztem jelentkeznem kell, hiszen elég csúnyának tartom az arc bőrőm hátha beválasztanak. Január 16-án kaptam egy emailt, hogy beválasztottak az 5 szerencsés közé, másnap (szombaton) tudnám átvenni a termékeket. Eszméletlenül boldog voltam, hogy lehetőséget kaptam hoztam pár képet nézzük meg azt utána jövök még pár információval :)

2015. január 20., kedd

Információ

Sziasztok!

Nem tűntem el, holnaptól jönnek az új bejegyzések, csak ma korházban voltam urológiai kivizsgáláson. Sajnos nem vagyok jól. Minimum 1 hét betegállomány nagy odafigyeléssel.
Tegnap voltunk 1 évesek párommal, erről is hozok majd egy bejegyzést. Csak azért írtam, hogy tudjátok még élek :)

Sok-sok puszi 

2015. január 18., vasárnap

DIY| Virágos gyűrű

Sziasztok!

Ma elindul az ékszer készítő sorozatom a blogon. Videóban is megszeretném mutatni majd lépésről lépésre hogy készült 1-2 ékszer, de addig is hozok pár képet és leírást.

2015. január 17., szombat

Csajos filmek Nail art kihívás - 1. Doktor Szöszi

Sziasztok!
Ma egy különleges bejegyzéssel jövök, mert ilyen még nem volt, indultam egy kihívásban. Ma indult Julcsi-nál egy szuper kihívása. Ami a csajos filmekre épül. Párom nagyon örül nekem, hogy ilyen igazán nőcis filmeket kell néznie, de hát ennyit megérdemlek. 

2015. január 14., szerda

Interjú| Leidecker Helgával avagy szappankészítőből látó




Sziasztok! 

Ma egy nagyon különleges bejegyzéssel jövök nektek, mégpedig egy interjúval. Abból is egy különleges fajtával, ugyanis nem mindenkinek sikerül szerintem egy Látóval interjút készíteni. Engem nagyon érdekelnek az efajta "természet feletti" dolgok. Tapasztaltam már pár ilyen dolgot de ebbe nem mennék bele most részletesen. Nagy érdeklődéssel fogtam bele a kérdések össze állításába úgy érzem nagyjából minden publikálható kérdésemre választ kaptam Helgától! (az interjú végén még írok pár sort)


2015. január 13., kedd

Tag| Ismerj meg!

Sziasztok!


 Ma nem tudtam melyik bejegyzésemet hozzam nektek (van pár előkészítve) de egyiket sem éreztem úgy hogy na most ezt kéne. Ezért hoztam ma nektek egy 20 kérdés tag-et hoztam amiben kicsit közelebbről is megismerkedhettek velem. Ezeken felül, ha bárkinek bármi kérdése felmerül jöhet itt hozzászólásban vagy a Facebook oldalon is.

2015. január 12., hétfő

TESZT| Lovely nude make up kit

Sziasztok!
Nagyon régóta tartozom nektek jó sok tesztel, ezt a sort el is kezdeném a legkedveltebb palettámmal, ha sminkelek az esetek 99%-ban hozzá nyúlok. Bár most mindenki jöhet azzal, hogy mi ujjat tudnék mondani arról a palettáról amit már több ezren teszteltek, megmutatták a blogjukon. De úgy érzem meg kell mutatnom, hogy miért, azért mert rejtett szemhéjam van és így imádom ezt a palettát. Na de kezdjük is a tesztet

2015. január 11., vasárnap

Világ körül| Eger

Sziasztok!

Még Novemberben kihasználtuk a napsütéses szép időt és ellátogattunk az Egri várba. Erről hozok nektek most sok sok képet. De mielőtt belekezdenék a blogcímben gondolom feltűnt, hogy Világ körül az első fele, igen miután rengeteg képet szoktam csinálni egy-egy kirándulásunkról így gondoltam mért ne csinálnék egy ilyen sorozatot? Mostantól így láthatjátok majd ezeket.

2015. január 9., péntek

Lehull a lepel

Sziasztok!

Amikorra ezt a bejegyzést tartogattam azzal még várnom kellett volna sokat ugyanis még mindig nem jött meg az az egy fránya csomag. De már nem bírok magammal így el kell hogy áruljam nektek az éltemben egy változást ami a blogra is ki fog hatni.

2015. január 7., szerda

Haul| Ikea és Rossmann

Sziasztok!

Tegnap délután párommal úgy döntöttünk elmegyünk az Ikeába megvenni azt amit  már régóta kinéztem magamnak. Majd bementünk az Árkádba azon belül a rossmannba itt is cél iránnyosan mentünk mert egy listával mentem.

2015. január 3., szombat

Mi van a táskámban videó

Sziasztok!

Ma életem első videós bejegyzésével jöttem, mégpedig a Mi van a táskámba? Kicsit izgulok, hogy mit fogtok szólni hozzá, de valahol el kell kezdeni. Lássuk csak a videót: