Pocakos napló 1 rész

Sziasztok. Hát nem gondoltam volna, hogy ezt a bejegyzést ennyire nehéz lesz megírni és megfogalmazni. Az érzések kavarognak bennem és leginkább félek, nem így képzeltem. Azt hittem minden tökéletes lesz és a legnagyobb rendben és boldogságban fogunk úszni, hát nem így lett. Ha érdekel miért és pontosan miről is beszélek, olvass tovább és elárulom.

Ön állapotos
Jó pár hónapja eldöntöttük, hogy mi majd babát szeretnénk, egy jó ideig viszont leálltunk ezzel a projekttel, mert voltak „fontosabb” dolgok, pl. az esküvőszervezés, majd az esküvő előtt gondoltunk egyet és eldöntöttük, hogy majd ha túl vagyunk az esküvőn, akkor jöhet élesben a dolog. De rábízzuk a sorsra, hogy mikor adatik meg nekünk egy csöppség. Olvastam a Gyereket szeretnénk könyvet és teljes mértékben rájöttem, hogy nekünk aztán nem lesz gyerekünk. Stresszes életmód, nem eszünk a legtökéletesebben, idegeskedés stb. stb. A könyv utolsó fejezetével vártam kicsit, mert a munkahelyemen is rengeteg munkám volt, + szerveztem az esküvőt.

Jó pár nappal az esedékes menstruációm elött, ami kicsivel több, mint egy héttel az esküvőnk előtt volt esedékes furán éreztem magam, a hasam folyamatosan nyomott, amit meg is jegyeztem a férjemnek (akkor még csak a vőlegényem volt), hogy biztos az esküvő miatti stressz okozza, csak már jönne meg, mert kicsit kezd sok lenni. Majd eljött a „várva várt” nap és reggel is olyan furán nyomottan voltam, miután volt itthon teszt gondoltam egyet megcsinálom, legalább megjön. Sajnos tapasztalat, mert mindig mikor reménykedtem és megcsináltam utána rögtön meg is jött. Hát körülbelül fél perc elteltével ott virított egy nem túl erős, de határozott második csík. Amit még követett 3 másik köztük egy digitális is. Nem tudtam mit érezzek, féltem, de közben én voltam a legeslegboldogabb a világon.



Az első 12 hetünk együtt

Aki már volt állapotos az tudja, hogy ez a „pár” hét egy örökké valóságnak tűnik és hiába vagy a világ legboldogabb embere akkor is minden nap ott motoszkál az ugye nem lesz semmi baj, átvészeljük, itt marad velünk kérdéssor. Aki meg nem volt még állapotos az készüljön fel erre az érzésre. Az elején rajtunk és az orvoson kívül csak két ember tudta, akik lelkileg támogattak. Annyira elmondtuk volna mindenkinek, hogy mi vagyunk a világon a legboldogabb emberek, de féltünk, hogy valami baj lesz.

Az elején igazából csak annyi tünetem volt, hogy émelyegtem megnőtt a mellem és néha olyan furán nyomott a hasam. Amikor eljött az első vizsgálat ideje, pontosan az esküvő előtt 3 nappal akkor már 5 hetes pocis is elmúltam, nem tudom elmondani mit éreztem egész nap, mit éreztem a váróban. Miután megláttuk a petezsákot (bent volt velem Zsolti is) már kezdtem picit megnyugodni, amikor megmutatta a doki azt az 1,8mm es csöppséget hát kb. zokogni tudtam volna. Lezajlott az esküvő, amit, picit rosszul viseltem fizikálisan, de erről majd egy másik bejegyzésben beszámolok.

Két hét szabi utáni első munkanapom pont a 7. hétre esett volna, amikor elég erőteljesen elkezdtem görcsölni és barnázni. Rohantunk a korházba elsőre a legközelebbibe ott bő másfél órát vártam és semmi nem történt, még meg sem vizsgáltak semmi. Így átrohantunk az Uzsoki korházba ahol megtudtuk, hogy a babával minden rendben, már volt szívhangja és már több mint egy centis. Kaptam Kupot és veszélyeztetett terhes lettem, kicsit összeomlottam, de pozitívan gondolkodom. Az életem az elmúlt pár hétben az ágy a WC a konyha között történt. 6 óránként Utragesztannal megspékelve, nem mondom, hogy a legkellemesebb időszakom volt, de tudtam azért teszem, hogy a legnagyobb kincs az életünkben a lehető legjobb védelmet kapja. 

A 8. héten voltunk az esedékes kontroll ultrahangon, ahol Zsolti is bent volt. Volt már veletek olyan, hogy újra még jobban szerelmesek lettetek a párotokba/férjetekbe? Nekem itt megtörtént mikor a Dr. úr bekapcsolta a szívhangot ő rám nézett azzal a csillogó tekintettel hát bőgni tudtam volna. De csak azt éreztem, hogy igen így tökéletes minden. Néha nyilallgat a hasam, de magnéziummal elviselem. Viszont hogy bejött ez a borzalmas meleg a 10. hét kezdetére ezt nem viselem valami jól, folyamatos szédülés néha homályosan látok a pulzusom az egekbe. Egyszer sikeresen el is ájultam, még szerencse, hogy még mindig veszélyeztetett terhes vagyok, és nem mehetek sehova.

Majd jött a fekete leves… a 11. hétben bevittük a munkahelyemre a táppénzes papírt én bent maradtam kicsit beszélgetni, majd átmentünk a Duna Plázába és miután megebédeltünk elköszöntem a kolléganőmtől éreztem, hogy begörcsöl az egész hasam és olyan érzésem volt, hogy bepisiltem és folyamatosan görcsöltem. Rohantam a wcre és hát egy rég szép adag vér jött:’(Teljes összeomlás mentő hívás várakozás közben folyamatosan beszéltem magamban a kisbabánkhoz, hogy tartson ki nincs, semmi baj mi nemsokára megtudjuk, hogy mi történt. Közvetlenül a petezsák alatt egy elég szép darab levált a méh falból, de a babával minden rendben. Így továbbra is betegállomány, még komolyabb semmit nem csinálhatok, kaptam +1 gyógyszert. Így vártuk a 12. heti genetikai ultrahangot.

Ahol a lehető legtökéletesebb eredményt kaptuk, a kis pocaklakó már most nagyon akaratos hisz mikor mondta a doktornő, hogy akkor most nézzük, hogy mozog akkor kifeszítette magát, mint aki akkor sem fog mozogni, előtte mozgatta a kezét, lábát. Majd megrázta a doktornő és megmutatta, hogy mennyire aktívan tud mozogni.

Megszeretném mutatni azt a képet, amivel a nagyvilágnak bejelentettük, hogy jön a babuci a 13 hét legelején. Ami biztos, hogy ultrahang képet sem ide sem a facebook oldalra nem fogok feltenni maximum 4D-st, ha olyan a kép. 

A következő bejegyzést még pontosan nem tudom mikor, de legkésőbb a második trimeszter végén láthatjátok :)