2015. december 10., csütörtök

TESZT| Delia Big&Black Max Volume szempillaspirál







Sziasztok!  A mai tesztelési alanyom a Delia Big&Black Max Volumen spirál lesz, nem hallottam még a márkáról sosem, de  lehetőségem nyílt tesztelni. Párszor már sikerült használnom, így tudok már írni arról, hogy az ígéreteit betartja e.  


Elég sok mindent ígér intenzív és tartós fekete szín garantálja azt, hogy a szempillák optikailag sűrűbb és vastagabb legyen.

Csomagolás:
Nagyon szép élénk kék színe van, amin sárga felirat található, feltűnő, de emellett nagyon egyszerű nem hivalkodó. Bár ez az egyetlen kék termékem, ami a sminkhez köthető, így feltűnik a többi spirál között. 

Kefe: Szilikonos kefét kapott, ami egy picit hajlik is. Egyforma sörtékből áll és az egész sima egyenes. A sörték egyenlő távolságra helyezkednek el. 


Az első használatnál az ígéretét sehogy nem váltotta be… le tudtam volna írni, hogy szép hosszú pillákat csinál az ígéretéből semmit nem tart be, de úgy gondoltam, adok még egy esélyt neki és milyen jól tettem.  A spirál tényleg működik, elsőre felvisszük úgy, ahogy szoktuk szépen egyszerűen már látszik, hogy hosszabb lesz és nem tapasztja össze, nem hagyjuk megszáradni úgy, megyünk rajta át még egyszer picit ide-oda mozgatva a kefét. Így tényleg egy szép sűrű vastag és hosszú (legalábbis nálam, bár kb. minden spirál kiemeli a pilla hosszúságomat) eredményez. Úgy is próbáltam, hogy hagytam megszáradni az első réteget úgy szintén nekem nem hozta az ígéretét. 


Nagyon szép mélyfekete színe van, ami nálam simán kibír egy munkanapot. Nem pereg, nem maszatolódik.

Összességében nagyon megszerettem ezt a spirált. Itt tudjátok beszerezni.

Ti próbáltátok már?










2 megjegyzés:

  1. Nekem mindig a maszatolódás a problémám. Hú, neked aztán vannak pilláid, nem sok rásegítés kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt ki van festve már ezzel a spirállal :) Nekem is van ami maszatolódik, huh meg nem mondom már a sok közül melyik az amivel simán a tus vonalat is húzok, csak az a baj, hogy foltokban már a felkenésnél maszatolódik a szemhéjra és a szem alá is :S

      Törlés