2015. május 18., hétfő

SZEMÉLYES| Fogamzásgátlóm története

Sziasztok! 

Ismét egy nagyon személyes bejegyzés fog következni, de úgy gondolom, ha már mindenféle téma van itt a blogon, akkor erről is beszélhetünk. Főleg, hogy rengeteg lányt, nőt érint a Védekezés. Most a saját tapasztalataimat szeretném megosztani veletek, illetve azt, hogy miért is írom meg ezt a bejegyzést. 


Kezdjük is a legelején.

15 éves korom óta fogamzásgátlóval védekezem kisebb nagyobb kihagyással. Volt olyan, hogy peteérésem volt fogamzásgátló szedés közben, úgy hogy minden szemet beszedtem, kis szünet utána váltás. Majd tavaly januárban elkezdtem szedni a CORENELLE 3 mg/0,02 mg fogamzásgátlót. Különösebb negatív tapasztalatom nem volt vele, azt leszámítva, hogy sokszor fájt a fejem, fáradékony voltam. De ezt mindig betudtam a frontnak vagy éppen a stressznek a sok munkának stb stb.

Egészen két hónappal ezelőttig (na jó nem egész két hónap) Amikor az új doboz legelső levele elkezdése után egy héttel, valami átlátszó ill fehér váladék jött a mellemből folyamatosan émelyegtem, szúrt fájt a hasam, a fejem az megállás nélkül fájt, tele lett az arcom pattanással, a mellem annyira fájt + megnőtt stb stb. Itt elkezdtem gyanakodni, hogy bár minden szemet időben bevettem lehet, hogy baba lesz... Csináltam tesztet és.... negatív lett.Hívtam az orvosom aki azt mondta, hogy két nap múlva csináljak tesztet ha negatív lesz ismét akkor valószínüleg a fogamzásgátló melléhatásai. Csináltam még egyet az is negatív lett. Ismét hívtam, abban maradtunk, hogy hagyjam abba, mondtam neki, hogy most vettem egy 3 havi adagot azt végig szedhetném e, igen saját felelősségemre. Még 1 hónap 1 hét szenvedés... de már megszoktam illetve tudom kezelni a melléhatásaimat amiből megmaradt a:

- hangulatváltozás,
- fejfájás,
- hasi fájdalom (gyomorfájás),
- akne,
- allergiás reakció,
- idegesség, alvászavarok,
- hányinger

Ezt a bejegyzést azért írtam meg, hogy felhívjam a figyelmet a mellékhatásokra, nem játék, menj el orvoshoz nézesd meg magad, ha kell válts gyógyszert. Én azért szedem még végig ezt az egy levelet + ami ebből még van, mert utána egy jó ideig nem akarok a fogamzásgátlóra nézni.

Ami biztos, hogy júliustól nem szedek fogamzásgátlót, hogy mi lesz a védekezéssel az a jövő kérdése még, van 1-2 hónapunk eldönteni, hogy a sorsra bízzuk magunkat és a picurt, vagy még várunk vele... De bárhogy alakul, ha eljön az ideje ti tudni fogtok róla :) 


10 megjegyzés:

  1. Hm, hát felírhattak volna másikat, ha ez ennyire nem vált be, ez rémes, milyen mellékhatások vannak!!!
    Én szedtem 3-félét, meg sem éreztem, semmi változást nem hoztak. Ja, de, nem lettem terhes :) De eléggé macera volt szedni.
    Aztán pár hónapig gumi volt, ami nem olcsó mulatság. Én nem is bíztam benne, de baba előtt voltunk, szóval akkor használtam, amikor már gondolatban a babát terveztük. Most spirál van, meg vagyok vele elégedve. Sima, réz, minden hormontól mentes mechanikai spirál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy macera az egész, de mondta, hogy egy hónap szünet után kezdjek el másikat szedni, én mondtam neki, hogy egyrészt lassan aktuális lesz a baba másrészt meg, ezek után rá se bírok nézni egy ideig... De hát a baba majd még a jövő zenéje :) Remélem úgy fog zenélni ahogy szeretnénk :) A spirálon én is gondolkodtam, de miután nem szültem még nem tett fel, a másik amit ajánlott a hüvelygyűrű, na az a végképp nem kategória nálam.

      Törlés
  2. én évek óta nem szedek gyógyszert, nekem mondjuk bevált, de a férjem kérése volt, hogy ne szedjem. most is másképpen védekezünk, én a spirálban sem bízom :/ én még nem jöttem rá, mi a tökéletes megoldás..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp most olvastam, hogy spirál mellett lett terhes egy hölgy, úgy hogy fél éves a kisbabája... Amúgy szerintem nincs 100% os védekezési módszer. Kinek mi jön be :)

      Törlés
    2. Gyógyszer és gumi mellett is lehet terhes valaki. A spirál veszélye még, hogy hajlamosít méhen kívüli terhességre, ismerek én is olyat, aki így járt. Meg ha a spirál pont a baba közelében van, nem is kérdéses az abortusz.

      Törlés
  3. Hú... ez kemény, nekem egész életemben 3 hónap volt amikor használtam fogamzásgátlót, ezidő alatt kialakult egy szép kis méhszájsebem és utána már nem volt bizalmam semmi ilyesmihez. Maradt a mechanikus védekezés... aztán a második gyerek után spirálom lett, először hagyományos hormonmentes GoldLilly, az pocsék volt, mert nagyon erős és sokáig tartó vérzéseket produkált. Aztán jött életem legjobb döntése a MIRENA. Öt éve se menstruáció, se a velejáró kellemetlenségek nincsenek, bombabiztos a hatás, nulla mellékhatás. De lehet, hogy ehhez már túl kell lenni egy-két szülésen?? Igazából nem tudom... de egy guglizást megérhet a dolog, ha most nem is, pár év múlva érdekes lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utána néztem, sőt az orvos is mondta, hogy egy gyerek minimum a spirálhoz :(

      Törlés
    2. Van mini spirál is nem szült nőknek, de szerintem az rakasson fel spirált, aki már egyáltalán nem akar gyereket, szerintem nem veszélytelen.

      Törlés
    3. Nekem azt nem is ajánlotta a doki :) Mondjuk már tervben van, hogy lassan jöhet, ezért is zártam a bejegyzést úgy :)

      Törlés
  4. ... esetleg a fogamzásgátló injekciónak érdemes lehet még utánaolvasni?

    VálaszTörlés