2017. május 20., szombat

Roland napló| Újszülött/baba fotózások



Egyik sem ma volt, de úgy éreztem meg kell osztanom veletek a képekből párat, elkezdem összeszedni magam és azokban a kis időkben amiket enged bepótolom a Roland napló eltervezett bejegyzéseim ezzel egy kicsit nosztalgiázom, emléket állítok.


A korházban töltött napok alatt készültek Rolcsiról újszülött képek amiből mi a nagy csomaggal vettük meg, az összes képet imádom, a szüléstörténetnél is láthattatok belőle 1-2 képet de itt kicsit többet mutatnék, egy kicsit írnék a képekhez fűzött érzelmeimről. Utána a babafotózásunkról is hozok képeket illetve írok ahhoz is. Nézzük a korházi képeket:





A fotózásnál éppen fent volt vagyis félálomban volt szopi után így kicsit aggódtam, hogy nyűgös sírós képek fognak születni, de a fotós csajszi profizmusával nem volt hiszti inkább szépen csendben elaludt.

A tulipános kép az egyik kedvencem, olyan kicsit anyák napi hangulata van, már virágot is hozott.




Már itt szerelmes voltam a kis arcába




Anya és apa keze életünk végéig óvni, félteni fog a legdrágább kincsünk vagy.





 Kis manó jelen:





A talpa amit minden nap éreztem a pocakomban, hihetetlen, hogy milyen kis ráncos volt és milyen pici.



 A babafotózásunk:

A fotózás sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem/szerettük volna. Sajnos indulás előtt Rolcsi jelezte, hogy ő márpedig most azonnal kér enni, nem volt ideje az evésnek, simán kibírta volna a fotózás végéig, így teljesen felöltözve kénytelen voltam megetetni. Jeleztem, hogy késni fogunk, ami sajnos az egész fotózásra rányomta a bélyegét. Az addig jókedvű mosolygós Rolcsi az egész fotózást végig nyűglődte/végig sírta. De nekem így sírva is tökéletes, csak sajnos, ha ránézek a képekre, nem a felhőtlen boldogság jut eszembe róluk. Remélem egyszer sikerül majd olyan fotózáson részt venni, ahol ő is jól érzi magát.
 

hát igen születtek sírós képek is :'(





















2 megjegyzés: