2017. március 2., csütörtök

Tena Lady | trnd projekt



Sziasztok! Jó rég jelentkeztem, Kismanó elvesz kb. minden időmet, de igyekszem vissza térni, már gyártom a piszkozatokat, úgyhogy ne aggódjatok. (Instagramon és Facebookon rendszeresen posztolok valamit, úgyhogy kövessetek ott is)




Viszont ami miatt ma felbukkantam az nem más, mint, hogy, bekerültem a trnd 750 tesztelője közé és kipróbálhattam a Tena Lady termékeit. Ebben a bejegyzésben az induló csomagról illetve egy kis termékismertetőről lesz szó, a későbbiekben a projektmenetrend szerint fogok jelentkezni egy véleménnyel.


A bejegyzések megírása közben igénybe vettem a projekthez kapott brosúrákat is, így még pontosabban tudom bemutatni nektek a termékeket


Mi is az a trnd?

A trnd egy olyan oldal, ahol terméktesztre lehet jelentkezni, szerencsére nem csak bloggerek/vloggerek jelentkezését várják így bárki jelentkezhet, aki dokumentálja illetve a megadott felületen publikálja is a tapasztalatait. Magához a jelentkezéshez egy tesztet kell, kitölteni pár kérdéssel illetve egy miért lennél alkalmas a termék tesztelésére pár soros összefoglalót kell írni. Ha szerencsés vagy ezután bekerülsz a projektcsapatba.








Tena Lady Márkanagykövet trnd projekt

Február 27ig várták a jelentkezéseket a Tena Lady projektre 750 hölgy válhat Márkanagykövetté ebben a projektben, ugyanis a rengeteg jelentkező közül csak 750 csomag került kipostázásra és így érkezett meg hozzám is a csomag.

A projekt keretein belül számos terméket/ kiegészítő anyagot kaptunk:

Saját használatra:
  • 1x TENA Lady Ultra Mini betét (28 db-os csomag)
  • 1x TENA Sampon és tusfürdő
  • 1x TENA Ápoló krém
  • 1x TENA Lady tájékoztató füzet
  • 1x TENA Lady Bőrvédelem szórólap
  • Projektmenetrend brosúra érdekes háttér-információkkal
  • Piackutatási kérdőív a barátokkal és családdal folytatott beszélgetésekhez.
Továbbadásra hölgy ismerőseinknek:
  • 13x TENA Lady mintacsomag (tartalma: 2x Ultra Mini betét, 1x Mini betét, 1x TENA Lady tájékoztató füzet)
Azt, hogy bekerültem a csapatba szerdán tudtam meg, csütörtökön megérkezett a csomag így hihetetlen, hogy ennyire gyors maga a projekt elkezdése. Nagyon kíváncsian vártam, de nem gondoltam, hogy ennyire hamar megérkezik.

Egyetlen egy dolog nem tetszett, hogy kapott termék doboza ki volt nyílva, lehet a rápakolt súly miatt (bár 13 boríték nem hiszem, hogy olyan nehéz)

Miért éreztem úgy, hogy jó lennék Márkanagykövetnek?

Ugye 6 hete szültem el sem hiszem már, hogy ennyi idő telt el. És sajnos nekem tényleg ez a gyermekágyi vérzés elhúzódott egészen a végéig. Sőt mit ne mondjak 2nap szünet után megint pecsételő vérzéseim vannak, ez nem tudom már a menstruáció e vagy mi a szösz, de egy másik bejegyzésben mesélek, majd az első 6 hetünkről ahol kitérek az én egészségi állapotomra is. Így úgy éreztem miután a Mini terméküket tesztelhetem jelentkeznem, kell, ugyanis a vérzésemre jelenleg a tisztasági betét kevés. Valljuk be rengeteg betétet fogyasztottam az utóbbi időben.

A következő bejegyzésben bemutatom magukat a termékeket, igyekszem utána hamarosan jelentkezni a terméktesztekkel is. Persze ahogy a projekt engedi.

Melyik termék érdekel a leginkább?

1 megjegyzés:

  1. Mindenkinél más a vérzés, orvos tud erre választ adni a kontrollon. Nekem 10 hónap volt, mire megjött a menzeszem :)
    Ezek gyógyszertári termékek? Az ápoló krém testápoló? Szerintem menjél sorban a teszteléssel.

    VálaszTörlés