2017. május 16., kedd

Erkély átalakúlás/ felújítás

Aki követ instagrammon láthatott 1-2 részletet az erkélyünk felújításából, ill. átalakításából. Így ha még nem tetted volna, kövess nyugodtan :) Az egész lakás felújítás (ami még mindig tart, van mit csinálni még rajta) az erkély volt a mumus, sosem gondoltam volna, hogy egyszer elfog készülni, nem leszek rosszul, ha kinézek a nappaliból az erkélyajtón. Még nincs 100% ig. kész, egy falfestés illetve még pár virág, de úgy gondoltam a rögös utunkat megmutatom nektek.






Sokat tervezgettem, hogy fog kinézni egyszer az álom erkélyünk első ötletnek az merült fel és a legolcsóbb felújítás, hogy a teljesen rozsdás korlátot és a berepedt üveget lefestem fehérre. Kap műfüvet, széket egy asztallal és kész is, hát ez félig meddig lett megvalósítva, ugyanis a teljesen szétrohadt erkélykorlátunkat kapargattam én kromofággal is kenve, de kb. meg se mozdult.

Itt jött az, hogy én feladtam, ebből sosem lesz semmi. Majd nevelőapukám felajánlotta a segítségét. 1 napon kersztül hőlégfúvóval leégette a festéket az erkélykorlátról, majd szépen lekentük Rozsdamaróval, majd kapott 1 réteg zománcfestéket (közvetlenül a rozsdára is lehet kenni stb stb) Ezután hagytuk száradni. Majd 2nap múlva átkentem még 1szer fehér festékkel az egész korlátot, illetve a felső üveget is, ne látszódjon annyira a repedés illetve nem látnak be a szomszédok sem.

Ezen a ponton végre láttam a fényt az alagútvégén, nem a rozsdákat néztük, hanem valami szépet. Jött következő lépés a műfű megvásárlása leszabása és lerakása is. Amit A Praktikerben vettünk meg, mégpedig a London kültéri műfüvet. Itt éreztem elsőként azt, hogy kisbaba mellett nem is olyan könnyű bármit is csinálni, hiába van segítségem, tuti, hogy pont akkor lesz „most azonnal éhen halok” vagy „anyát akarom, most azonnal nem érdekel semmi más” így sokkal lassabban haladtam, de megszületett és lekerült.

A következő lépés feltenni a bambuszt a korlátra ezt egy újpesti pelenkaboltból szereztük be. Kötegelő rengeteg türelem és jó sok karcolás illetve egy kb. 2 órás munka után sikeresen felkerült a helyére. Megküzdöttünk, de felraktam, az érdemi munkát itt én csináltam, de Apósom is rengeteget segített benne.

A dekoráció része illetve egy hasznos rész felszerelése is elkészült rögtön ezután. A napernyő tartó módját berejtettük a bambusz mögé, míg 3 kültéri LED lámpát felszereltünk a korlátra, ez este nagyon jól mutat igazán hangulatos.

A Möbelixben vettünk egy kerti szettet, amin már ki is tudunk ülni akár egy jó bor társaságában is. Nem mellesleg ezt a bejegyzést is kint ülve írom, egy jeges tea kíséretében :) A fal lefestése pár virág és teljesen kész is lesz. Nyáron akár egy pici babamedence tökéletes „kerti parti” hangulatunk lesz a panellakás 8. emeletén.

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű hangulatos erkélyetek lett! A miénk olyan pici, hogy nem is nagyon használjuk csak a paradicsom van kint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyuéknál van Paradicsom az erkélyen olyan hangulatos a panelekben kimenni és leszedni a saját paradicsomodat! Még nincs 100%-ig kész de ha eljutok a végére akkor vagy itt vagy Instagramon mutatom mindenképp

      Törlés