2014. december 31., szerda

Év záró, év indító BUÉK 2015

Sziasztok!

Mint ígértem, jövök egy év záró és indító bejegyzéssel. Sokatok biztos Bulizik már valahol mi csendben kis filmezős estét tartunk. Az első közös Szilveszterünkön. A bejegyzés első fele, egy 2014-es összegzés lesz az életemből és a blog életéből.  A második felében pedig terveim "fogadalmaim" és a bloggal kapcsolatos változások és hasonlók jönnek.



Mielőtt belekezdenék minden kedves olvasómnak Kívánom, hogy a 2015-ös éve az álmai megvalósításáról, a céljai eléréséről, Boldogságról szóljon. Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok mindenkinek.

2014:


 Januárban Elkezdtem dolgozni, úristen másodikán már egy éve. Majd 17-én megismertem párom akivel 19-én találkoztunk, és olyan szerelem első látásra. Készülök az évfordulóra ebből is jön a bejegyzés majd. Voltunk rengeteg helyen, kirándulni, nyaralni. Nagyon jól telt az év. Sajnos egészségileg nem a legjobb most az állapotom sajnos a stressz ráment a gyomromra, így a reggelem gyógyszerrel indul. A tejet idáig kiiktattam, most próbálkozom majd a laktózmentessel hátha ez segít. Ugyanis a sima tej katasztrófális állapotokat okoz a hasamban. Együtt élésnek is vannak nehézségei. Talán így 5 hónap után kezdem azt érezni, hogy van helyem itt és tényleg kezdem elrakosgatni úgy a ruháimat, és egyéb dolgaimat mintha itthon lennék. Már fel is került az egyik polcra a Tutanhamonos kis szobraim.

Bloggal kapcsolatos tudnivalók:
Blog indulása 2014.06.20
11 követőm van jelenleg
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
1056
 Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
6575
Topp 3 bejegyzés:
1.: http://barbisminkesszepseg.blogspot.hu/2014/10/glamour-napok-2014-oktober-10-12.html

2.: http://barbisminkesszepseg.blogspot.hu/2014/12/karacsonyi-ajandekaim-2014.html
3.: http://barbisminkesszepseg.blogspot.hu/2014/08/augusztusi-haul.html

2015.

Januártól újra elkezdek edzeni, mert ha minden a terv szerint alakul nyáron meglesz életem első tengerparti nyaralása. A munkában maximálisan szeretnék teljesíteni a legminimálisabb  hiba mellett.  Az egészségemet szeretném helyretenni, mert anélkül nem nagyon működik semmi.

Térjünk át a  blogra:

Havonta szeretnék ugyan úgy Hault. 1-2 TAG bejegyzés is lesz. Videós bejegyzéseket is szeretnék nektek hozni. Ehhez jöhetnének ötletek milyeneket néznétek szívesen. 2015-ben Szeretnék majd Kérdezz felelek videót készíteni, jöhetnek kérdések majd a blog Facebook oldalára vagy akár ide is. DIY rovatot is fogok indítani, Könyvmoly bejegyzések is lesznek az általam olvasott könyvekről, ezek nem nagyon sűrűn de azért előfognak fordúlni. Oufit bejegyzéseket is szeretnék mindenképp, hogy többet szerepeljek én is a blogon. Rengeteg terméktesztet is beszeretnék mutatni.

Remélem a log első születésnapjára több követőm lesz, és kialakul egy kis család, bár még mindig rosszul esik és a saját bukásomnak érzem, hogy kb semmire nem érkezik komment, de remélem a 2015-ös év ebben is változást hoz.

Még egyszer köszönöm, hogy velem vagytok, remélem többen is leszünk.

BUÉÉÉÉÉÉÉK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése