2016. november 15., kedd

Pocakos napló| Második trimeszter


Az első Pocakos napló az a 13. héten került ki azóta rengeteg idő eltelt, rengeteg dolog történt épp ezért most egyben letudom a 2. trimeszterről szóló bejegyzést, nyilván lesznek olyanok, amiket külön bejegyzésben is megmutatok vagy itt csak megemlítve lesz, de úgy gondoltam tényleg itt az ideje megírni, hisz lassan arról is tájékoztathatlak benneteket, hogy kibújt a mi kis életünk értelme.
Kezdjük a legrosszabbal, ami megtörténhetett.

Azt hittem, ha vége az első kritikus 12. hétnek utána már semmi rossz nem jöhet, hát ez a tudat egészen a 14. hét 6. napjáig tartott, amikor is egy szombat reggel a reggeli rutinom után azt vettem észre, hogy vérzem, természetesen bepánikoltam, férjem pont készült volna dolgozni menni én meg csak annyit kértem munkába menet dobjon ki a kórháznál, mert valami rossz történt és féltem a kisbabánkat. Ahogy beértem a kórházba rögtön vizsgálattal kezdtek, ahol megállapították, hogy igen van vérzés így csináltak egy ultrahangot. A baba teljesen rendben csodásan ver a szíve, nem tudták hirtelen mi a baj, vettek le kenetet egy csomó vért és a hétvégére bent tartottak megfigyelésen, amiből az lett, hogy kedd reggel mondta az ügyeletes doki, hogy másnap csinálnak egy ultrahangot, ha ott minden rendben, akkor csütörtökön haza mehetek. Eljött a szerdai, uh amikor az ultrahangos nézegette a baba jól van, egyszer csak megszólalt „Nekem itt nem kerek valami bugyit le csinálunk egy hüvelyi, uh-t” Itt egy világ dőlt bennem össze, valami nem kerek, de mi? Eddig mért nem vették észre????? Kiderült, hogy a lepény eléri a méhszájat ez okozta a vérzést.
Szigorú fekvéssel haza mehetek, nem mintha az elmúlt napokban csinálhattam volna mást csak pisilni kelhettem fel az ágyból.

Mozog a baba!
Az első állapotosságnál általában a 18-20. hét környékén lehet érezni a baba mozgását. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a 15. héttől már mintha éreztem volna 1-1 baba mozgást, ami a 16-17. hétre egyértelmű kis ficánkolások voltak. Férjem kb. 1-2 héttel később kezdte el érezni, mint én, ez valószínűleg köszönhető a hátsó fali méhlepénynek illetve annak, hogy nagyon vékony a hasam. Eleinte annyira nem volt intenzív a mozgás, mint a második trimeszter végére addigra tényleg kialakult már egy napi rutinunk. Az uraság az apukájával kel 6:15kor, de imádom ezeket a pillanatokat, az első kis rúgása felért minden kinccsel nagyon megható érzés. 

26. hét
Hízás
A 27. hétig összesen 5kg-t híztam, amire édesanyám azt mondja, hogy kevés a védőnő azt, hogy ne aggódjak pont jó. A pocakom szépen kerekedik, így én nem aggódom, nyilván az utolsó trimeszterben befog indulni ez a hízás, de ha nem engem az sem érdekel az a lényeg, hogy a kisfiúnk elférjen a pocakban és ő jól fejlődjön.

Amiket másképp szerettem volna:
Az első a munka, én szerettem volna decemberig dolgozni, de ez sajnos nem jött össze, hisz májusban már veszélyeztetett terhesként ágyban fekvésre kényszerítettek. Ezt nagyon nehezen éltem/élem meg mivel itthon kb. nincs kihez szólnom. Elvagyok, zárva az emberektől nem tudok kivel beszélgetni, nagyon sokszor sírtam e miatt. Bár ez amióta a lakást újítjuk/újítom fel (rengeteg pihenéssel) azóta kicsit változott, hisz amíg festek vagy bármit csinálok, addig kikapcsol az agyam és tervezgetem a jövőnket. Minden napra be van tervezve egy baba/mama órácska ezt akkorra időzítettem, amikor Roland a legaktívabb, ilyenkor szoktam vele játszani, beszélgetni szoktam vele nagyon feltölt. Illetve a lefekvés előtti kettesben/hármasban eltöltött percek is mindennél többet érnek.

A másik a mozgás, nagyon szerettem volna a terhesség alatt valami kismamáknak szóló mozgást végezni jógát vagy valami sima tornát, de sajnos ettől is el lettem tiltva, így kicsit legyengülve, de annál boldogabban várom a szülés fáradalmait.
Lazán kezelni a terhességet: hát ez nem sikerült, fogalmazzunk úgy, hogyha nem mozog, mondjuk felkelés után már minden bajom van, hogy miért nem. A védőnő szerint igazi paramami vagyok. Remélem, mikor megszületik, ezt le fogom tudni vetkőzni, mert nem szeretnék ilyen nagyon aggódós anyuka lenni.

 
Testi változások
A bőröm egyelőre jól bírja a strapát nem lett rajtam stria (remélem nem is lesz) a pocakom szépen lassan növögetett, csatolok pár képet, hogy ti is lássátok a változást illetve én is egy helyen vissza tudjam majd nézni a kerekedést.

11. hét

18.hét
20.hét 

22.hét
25.hét

26.hét


Amit imádok/nem csinálok:

  • Imádom a pocak növekedés minden pillanatát
  • Imádom, amikor mocorog
  • Imádom nézegetni a két dvd-t ami róla készült
  • Szeretek hozzá beszélni, mert van, amikor reagál rá
  • Imádom, amikor az apukája zagyvaságokat, de beszél hozzá
  • Amióta tudjuk, hogy kisfiú és a nevét is azóta csak a nevén szólítom, vagy kishercegnek.
  • Egy ultrahang kép került ki facebookra amit ide is beszúrok, az egyik kedvenc képem róla, az arcáról és egyéb testrészeiről nem szerettem volna sehova posztolni, épp ezért haragszom kicsit édesanyámra, akinek küldtem az unokájáról képet és úton útfélen minden kollégájának mindenkinek mutogatja, pedig ez egy intim dolog és szerintem csak azokra tartozik, akiket ez közvetlenül érint, vagyis ránk!
  • Nem szeretem, amikor mondom a férjemnek, hogy szeretem és ő kapásból azt mondja, hogy én is titeket, ilyenkor úgy érzem engem már nem is szeret csak minket, mintha megszűntem volna létezni. De érezteti, hogy nem így van, csak néha depizem.
 
 Ennyi lett volna a második trimeszter az utolsó trimeszterről is hamarosan érkezem illetve egyéb pocakos bejegyzéssel is jövök még.
 
 

2 megjegyzés:

  1. Csinos vagy! A nem hízás miatt nem érdemes parázni, a végén be fog gyorsulni, de ha keveset hízol, nem kell majd fogyózni. Hamar éreztem én is a mozgást, vékony voltam.
    Szerencse, hogy nem történt baj, de ha a méhszájon van a lepény, még elmozdulhat? Nekem is ott volt eleinte és erre rögtön mondták, hogy akkor császár lesz. Aztán persze elmozdult, nem emiatt lett császár.
    Amikor terhes voltam, minden nap 5:20-kor keltem, mentem melóba, na utána évekig kelhettem még 5:20-kor. A gyerek a pocakban és kint is akkor kelt. De legalább hamar feküdt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már feljebb ment a lepény így jó eséllyel szülhetek természetesen, persze ha minden egyéb körülmény úgy akarja. Köszönöm szépen, úgy érzem csak pocira híztam idáig, aztán ebben az utolsó 8hétben kitudja lehet a testem többi része is kikerekedik majd :) Az éjszakákat kezdem egyre nehezebben bírni, de erről majd a 3. trimeszteres bejegyzésben :)

      Törlés