2016. november 3., csütörtök

Gyógyszer tárolás mutatósan?



Sziasztok!
Most, hogy rengeteg féle vitamint szedek így kb. az asztal illetve a táskám is tele van dobozokkal, amik engem kicsit kiborítanak, ugyanis szerintem nem mutat jól, viszont ha nincs a szemem előtt, akkor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy be kéne vennem az adott vitamint.
Jelenleg szedek terhes vitamint reggel este egyet-egyet, napi kettő magnéziumot illetve szükség esetén is ezért a táskámban is mindig van, d vitamint, Kalciumot illetve vasat. Nem kevés, de ha már a doki mondta, akkor én hallgatok rá, hisz tényleg nem probléma mentes az áldott állapotom, de már lassan vége és a kezemben tarthatom a legcsodálatosabb lényt a földön, akiért bármit megtennék a kisfiunkat.


Nagyon örültem, hogy lehetőségem nyílt terméket választani az All In Packaking termékei közül éppen ezért esett a választásom a két kis csavaros tégelyükre, amiket be is fogtam a tökéletes vitamin tárolómnak.

Mind a két SET tégelyről elmondható, hogy nagyon jól zárnak a csavaros kupakok, de ha ez nem lenne, elég akkor még van egy műanyag védőkupak is a tető alatt, ami szintén a biztonságot szolgálja. Az alja tejesen átlátszó, míg a teteje fehér színt kapott igazán elegáns akár krémek tárolására is, de én megszerettem volna mutatni, hogy ezek a kis tégelyek nem csak arra jók, hanem más tárolónak is.





SET-Tégely, 100 ml, SAN, víztiszta, fehér tetővel:









Ebbe kerültek át a D-vitamin gyöngyeim, ami szerintem rendkívül jól mutatnak, nem felejtem el, mert vonzza a tekintetemet, ha esetleg valahova elutaznánk, akkor is simán bedobnám az utazó táskámba, mert biztonságosan zár, és ami a legjobb látom, hogy pontosan mennyi vitaminom van még.






 Nem olyan mintha arany cseppek lennének benne?




SET-Tégely, 30 ml, SAN, víztiszta, fehér tetővel:





A kisebbik változatát kimondottan a táskámba dobásra szerettem volna, ugyanis sajnos egyre sűrűbben kell napközben is magnéziumhoz nyúlnom, vagy az új lakásunkban tevékenykedem, vagy hitel után rohangálok, vagy valamilyen ügyet intézek, vagy pedig vásárolok lakás, ill. baba holmikat. Ilyenkor a nagydoboz magnéziumom van nálam, ami valljuk be nehéz is meg nem valami praktikus. 


Ebbe a kicsibe 12 adag, vagyis 24 szem magnézium fér (1 alkalommal 2 szemet szedek be, mert az fedezi a nekem szükséges magnézium mennyiséget). Ha kell, csak előveszem, kinyitom, kiveszem, belőle a szükséges bogyókat beveszem és kerülhet is vissza a táskámba.



Ha szeretnétek rendelni a bejegyzésben található linken megtehetitek. Megéri beruházni rá.
 



2 megjegyzés:

  1. Sokfélét szedtem én is, ráadásul volt, amit étkezéshez kötötten meg volt, amit együtt nem lehetett szedni, de nekem gyógyszert is kellett, nemcsak vitaminokat. Jó lett volna ilyen tároló. Férjnek van vitamintárolója, az olyan, hogy napszakonként lehet beletenni a különböző fajtákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom ezeket a kis tartókat, annyira mutatós, ha meg kifogy az aktuálisan szedett vitaminjaim akkor valami mást is tudok bennük tárolni :)

      Törlés