{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kapcsolatok

A mai VKP bejegyzés egy kicsit lelkisre fog sikerülni előre is elnézést kérek miatta, de úgy érzem, ha már olyan téma, amiről amúgy is akartam írni máshogy más formában akkor ide kikívánkozik a véleményem és az érzéseim is.  A kapcsolatok téma elég tág értelmet nyer, lehet benne a baráti, családi vagy bármilyen kapcsolatról írni. Én most a baráti és családi kapcsolatokról fogok írni.

Aki régebb óta követ azok tudhatják, hogy nem sok baráttal áldott meg a sors, sajnos mindig mindenkiben csalódnom kell. Legutoljára, legalábbis amikor azt hittem, hogy a legutolsó az tavaly májusban ért a legjobb barátomban való csalódás mikor kiderült, hogy hetek óta hazudozott, és akire váltig állította, hogy nincs köztük semmi és ne gondoljam már túl a dolgot hisz csak egy nagyon távoli barát ma már a felesége, hát erről ennyit. Őt nagyon nehezen dolgoztam fel, mindent tudott rólam és én is azt hittem, hogy tudok mindent róla, ha kellett mentem és ő is nagyon sokat segített nekem, tehát ez nem érdek barátság volt, csak valahogy vége lett ennyi túléltem.

A következő csalódások az esküvő utáni időszakban értek. Amikor meghívod azt a pár barátodat az esküvődre, akik vannak, és azt hiszed, hogy mennyire jó barátok, majd szépen gyorsan leépülnek. Nem tudom mi kellett hozzá az, hogy férjhez mentem vagy az, hogy állapotos lettem, de elkeserítő, hogy ennyit ér az évek óta tartó szoros barátság. Ha én nem kerestem őket, akkor ők engem nem, majd egyszerűen meguntam, hogy mindig én futok, utánuk itt pontosan 3 emberről van szó, mind fáj, de ez van, túlélem. Mára ott tartok, hogy 1 barátom sincs, itthon ülök egyedül. Pedig milyen jó is lett volna, ha az egyik közülük, még ha csak havi egyszer, de eljön velem egy kis sétára hamár itt lakik a szomszédban, talán nem fordultam volna be teljesen nem éreztem volna egy szerencsétlen sz@rnak magam. Aki még egy terhességet sem tud probléma nélkül kihordani úgy, hogy a létező összes probléma ne jönne össze és ne lenne bezárva egy rohadt szobába, egy ágyba, mert nem csinálhat semmit.

Aztán jön a család, mikor kiderült a baba elég korán a 7. héten miután bevéreztem, nem úgy fogadták, mint ahogy arra mi számítottunk itt a szüleimen kívül úgy éreztem egy hatalmas szakadék került közém és egyes családtagok közé, akikkel vagyis egy családtaggal szorosabb lett a kapcsolatom és sokat változott, de fáj még a mai napig is, hogy így fogadták, hogy mi vagyunk a rosszak stb. stb.

Szépen lassan édesanyámmal is egyre jobban eltávolodtunk, felvette apámmal a kapcsolatot, amit én nem szívlelek hisz 3 éves koromban lelépett és más fontosabb lett neki, mint én, megkértem anyut, hogy semmit ne posztoljon rólam, mert nem akarom, hogy tudjon rólam az az „ember” bármit is ez nem sikerült és akkora szakadék van köztünk, hogy azt elmondani nem tudom. Fáj az, hogy nem áll mellettem a rosszban nem tud örülni a jónak, követelőzik, ha épp nem kap képet az unokájáról, akkor én vagyok a világ legrosszabb embere, hisz nem tudhatja, miért nem kap, pl. közeledik, a karácsony lehet azért nem kapott képet, mert abból akartam ajándékot csinálni. Mondjuk a kapcsolatom vele 10 éve nem tökéletes amióta megszületett a húgom én pedig a sorban az utolsó utáni lettem, úgy érzem, már senki nem szeret, azt érzem, senkinek nem vagyok fontos és egyedül vagyok, mint a kisujjam.

Úgy érzem tényleg csak egy kapcsolatom, vagyis két kapcsolatom működik jelenleg, a férjemmel való házastársi kapcsolat. Ami nem csak egy szimpla házasság, nekem ő a legjobb barátom a társam a másik felem. Illetve a kisfiúnkkal lévő kapcsolatom, nem tudom elmondani, mennyire jó érzés, amikor kommunikál velem, amikor beszélek hozzá, amikor megfogom a hasam és oda „úszik” az édesanyjához.

 Remélem, ha megszületik, pár kismamát találok, akivel akár csak egy kis sétára, de össze tudok futni, hisz tuti, hogy befogok golyózni a bezártságba, amit nem szeretnék, hisz a kisfiamnak szeretnék a legjobb barátja a számára legtökéletesebb édesanya lenni.