2018. augusztus 3., péntek

Viki szoba teljes pompájában


Végre minden a helyén, minden olyan amilyet szerettünk volna. Na jó még van 1-2 dolog amit szeretnék beszerezni illetve pl a szekrényt belül még kicsit átrendezem lassan teljesen kinövi Viki az 56-os méretet így felkerül a 62 és jön alá a 68-as méret. Hogy néz ki a szoba? Az előző még kaotikus állapotot itt tudjátok megnézni, amikor kiköltöztünk a hálószobánkból és raktárszoba lett egy rövid ideig.



Nagyon lassan haladtunk a hetek száguldoznak a fejünk felet. Nem úgy sikerült semmi ahogy elképzeltük illetve ahogy szerettük volna. Közbejött egy elég durva betegségem amiért még mindig hálás vagyok a Férjemnek, hogy ápolt és átvette az anyaságot.

A Szoba színe maradt teljesen ugyan az mint ami volt a Polifarbe Platinum Fekete tulipán, ezt már a beköltözésnél kifestettük ugyanis a két gyerekszoba teljesen ugyan azt a falszínt kapta. Mivel a szürke fal egy elég semleges szín minden más színnel nagyon szépen párosíthat, emellé jöttek Roland fehér bútorai ami egy elég kiemelkedő szín. De eléggé hideg így valamilyen színesebb kiegészítőket gondoltam hozzá, Roli akkor a türkiz színt kapta.

Amikor kiderült, hogy kislány már tudtam, hogy a kiegészítőkbe bele csempészem a rózsaszínt, de azt is tudtam, hogy nem akarom azt a pinkben tocsogó lányszobát. Az sosem tetszett, ha valakinek az tetszik nem szerettem volna megbántani. 

A szoba adottságai miatt elég nehéz volt a bútorok elrendezésének a kitalálása, szerintem ezzel szórakoztam a legtöbbet. Szerintem a környezetemet teljes mértékben kiakasztottam miután napokig csak szobaterveket mutattam. A terveket a Sweet Home 3D tervezővel készültem. Szuper ingyenes program.

Eredetileg a pelenkázó szekrény Rolandtól megörökölt Hensvik polcos szekrény pelenkázó lappal volt, de miután Roli elég nagyot nőtt és sokszor neki ment így csak polcos elemként működik. Amire rákerült a Cupofink tinartok a babamérleg amit már csak napi egyszer használunk egészen augusztus 27ig mert utána már nem kölcsönzöm tovább. Alul 4db Pepcos tároló kosár rejti a popsitörlőket, arc és kéztörlőket illetve az egyéb apróságokat, sokkal rendezettebb így az összkép mint mikor csak be volt pakolva a polcra.


Mellette található a szennyes tartó, úgy gondoltam ebből nem szerzek be külön a két gyermeknek így ebben gyűjtöm mindkettőjüknek.



A polcos szekrény mellett helyezkedik el a Malm szekrényünk ami rengeteg mindent elnyel, itt is találunk Mommy Mia boxokat, a törölközőt, textilpelust és egyéb apróságokat. A tetején kapott helyet a pelenkázó lap amit egy előző bejegyzésben mutattam meg. A falra felkerült a betűkből kirakott név.

A Gardrób szekrényt igyekeztem most kicsit átláthatóbban, rendszerezettebben bepakolni így ide is kerültek a Mommy Mia dobozokból dobozokból, Pepcos vállfákból. 


A függöny kérdés elég hamar eldőlt, a kiegészítők színvilágához a fent lévő sárga függöny nem illik a szobába ezért kell egy új. Aliexpressen szétnézve meg is találtam az álmaim függönyét egy ombre pink függönyt. Így ez került fel a sötétítő leginkább díszként szolgál mivel a redőnyt használjuk.



A kiságyba nem teszek plüssöket semmi ilyet, mert feleslegesnek tartom. Hiszen úgyis csak alvásra használja majd a kiságyat, illetve ha épp nem tudom felügyelet nélkül kint hagyni a nappaliban.
Az ágyra került egyedül Rolinak vett zenélő körforgó ő nagyon szerette, remélem a picinek is fog tetszeni. Mivel Roli elég hamar elkezdett közlekedni az ágyba így egy rácsvédőt is feltettünk, nehogy beakadjon/beverje magát.

A kiságy felett található a falmatrica amit (itt) olvashattok hogyan is került fel.

A szőnyeg kérdés volt talán az egyik legnehezebb pontja a szobának, ugyanis szerettem volna egy szépet de nem tudtam milyen lenne az ideális nézegettem rengeteg oldalt találtam is nagyon drágán. Végül a Diegoban találtuk meg a mi álom szőnyegünket. Ezt az egyszerű letisztult színvilágú de mégis gyermeknek való Teddy szőnyeget. 


Ez lett volna mára a babaszoba bemutató bejegyzésünk, hamarosan a videó is felkerül.

Hogy tetszik nektek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése