2015. március 12., csütörtök

Álláskeresés az interjútól a munkába állásig

Sziasztok!

A sorozatom második részével jöttem ma nektek, ugyan is sokan kértétek, hogy írjak arról, hogy miért az lett kiválasztva aki és miért nem a többiek. Az előző posztot itt találjátok. Ahol leírtam, az öltözködést és az Önéletrajzot, meg picit írtam az interjúról. Úgy gondoltam innen folytatom, illetve ezt a bejegyzésnek is írok majd egy folytatást a munkába állástól az első időszakig, hogy vált be a kiszemelt stb stb. Persze, ha lesz rá igény?

Az interjúk szerdai napra estek, amikor 9től 12ig volt behívva a 6 jelentkező fél órás intervallumokban. Az első jelentkező pontosan érkezett, a Főnököm és a leendő szoba társa (az új kollégánknak) interjúztatta. Teljesen átlagos kérdések hangoztak el, ami úgy konkrét kérdés volt, az az volt, hogy mennyi időre tervez munkába állni? Ő elmondta, hogy sajnos ahol dolgozik annyira kevés munka van, hogy rengetegszer küldik fizetés nélküli szabadságra ezért szeretne váltani. A következő kérdés az az volt, ami a pályázatban szerepelt, (erre később kitérek) hogy Ön szerint az Úthatósági Ügyintéző munkakör mit takar? Nagyon szépen elmondta és itt az összes többi jelentkezőnél már nem fogom leírni, ugyanis senki nem tudta rajta kívül... Bő 20 percet beszélgettek még, olyan kérdést, hogy mik a tervei gyerek stb stb nem kérdezett meg a főnököm senkitől.

A második interjú alanyunk (jaj de hülyénk hangzik ez így) negyed óra késéssel érkezett, pálya kezdő hölgy, aki a kérdésre azt felelte 2-3 évet szeretne maximum itt dolgozni, mert neki csak egy ugró létrának kell ahhoz, hogy megszerezze a munka tapasztalatát. Vele nem is sokat beszélgettek már, mert össz vissz negyed óra jutott rá.

A harmadik jelentkező az egyetlen Férfi volt, aki jelenleg olyan cégnél dolgozik ahol mondhatni heti kapcsolatban vagyunk (tervezőként dolgozik) az előző munkahelye is ugyan ilyen kapcsolatban van velünk és nekünk is gyártanak terveket. Fogalma nem volt, hogy mit kéne csinálnia, de azt tudta, hogy minimum nettó 300-400ezret szeretne kapni.

A negyedik jelentkező egy fiatal hölgy volt, aki már az interjún elmondta, hogy igazából csak azért jött el, mert kíváncsi volt, mert amúgy januárban kapott fizetés emelést és nem szeretne ez miatt váltani.

Az ötödik jelentkező a farmer felszerelésben jövök interjúra és 5 perc után elterpeszkedve megkérdezem, hogy mennyire nyíltan és őszintén beszélünk az interjún.

A hatodik jelentkezőnk és egyben utolsó, annyira emlékezett, hogy valami kerékpárról van szó, de hogy miről nem tudja, de mindent megcsinál amit mondanak, illetve nagyon szívesen meghallgatja mi lenne a feladata ha őt választjuk.

Miután végigszaladtunk az interjúkon leírom, hogy mi lenne a feladata illetve mi mint Közlekedéshatóság mivel foglalkozunk egy külön bejegyzésben pedig majd arról írok, hogy én mit csinálok itt mint ügykezelő titkárnő.


Mi foglalkozunk Budapest szinte összes útéptésével, (járda, autóút, kerékpárút, hidak, parkolók) hogy példát is mondjak, 1-es villamos teljes felújítása, illetve pl Óbudán a Kasázsdüllő hév megállónál az átkelő hely. A beérkező kérelem és tervdokumentáció alapján a Ket. illetve a szakhatóságok állásfoglalása alapján mi engedélyezzük a megépítéseket illetve helyezzük forgalomba őket.

Az első hölgy lett a kiválasztott, aki hétfőn kezd is majd nálunk, azért őt választottuk, mert őt éreztük úgy, hogy hosszútávon megfelelne. Ha ő nem fogadta volna el az állást akkor a pálya kezdő hölgy lett volna a második helyezett. Az ötödig interjú alanyunk a viselkedése miatt esett ki rögtön, a másik három jelentkezőnél azt éreztük, hogy nem az igaziak, a beszélgetés után. A mi második helyezettünket tovább adtuk egy telesen másik osztálynak, azért mert ők pont ennyi időre keresnek kollégát, hátha ott beválik és jól össze fognak tudni dolgozni (szurkolok neki, mert egy szimpatikus csajszi volt)

Ami még foglalkoztatott benneteket, az az volt, hogy miért pont őket hívtuk be interjúra, mi volt az ami miatt őket és nem másik embereket hívtunk be.
1Nem arra a munkára jelentkeztek ami megvolt hirdetve
2 Tanulmányukkal nem illetek bele a munkakörbe (pl biológia tanár, busz sofőr, rendőr, NAV-os dolgozó)


Jó hosszúra sikeredett, de lefedte amit akartam írni, ha esetleg van még kérdésetek, azt nagyon szívesen megírom akár hozzászólásban akár egy külön posztban is még.

A következő munkával kapcsolatos bejegyzés a mit csinálok én a munkahelyen (valami szebb címmel) lesz utána meg egy bizonyos idő után jövök a tapasztalatainkkal, hogy jó döntést hoztunk e.

Köszönöm, hogy elolvastátok :)

3 megjegyzés:

  1. Így könnyű volt dönteni, hogy kaptatok egy tökéletes jelöltet, a többi meg eléggé, hm, nem a legjobb választás lett volna. Az, hogy valakinek más a végzettsége, mennyire számít? Aki elnyerte az állást, neki mi a végzettsége?

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Erre én is kíváncai vagyok, hogy mi számít inkább: végzettség, munkatapasztalat, vagy hozzáállás/rátermettség? Vagy ezek keveréke?

    VálaszTörlés
  3. A végzettség számított nagyon illetve az, hogy látott e már életében tervet és hogy el e tud igazodni rajta. Így is nehéz neki beszokni, de ha nem lett volna kis tapasztalata ezen a téren akkor elveszne

    VálaszTörlés