2015. március 24., kedd

Fognapló| Fogfehérítés Colgat Max White One fogkrémmel

Sziasztok!
Az egyik projektet szeretném megmutatni nektek, amit elkezdtem tegnap (a másik már hónap eleje óta tart, de arról majd egy külön bejegyzésben). Mint a címben is láthatjátok ez a projekt a fogfehérítésről szól, mégpedig egy fogkrémmel, nem szép a fogam sajnos, pedig vágyom szép fehér fogakra. Épp ezért gondoltam úgy, hogy adok egy esélyt ennek a fog krémnek, a projekt/tesztelés addig fog tartani amíg ez a tubus nem fogy el, napi 1 fog mosással. Nem tudom még milyen rendszeresen fogok írni erről lehet hetente, lenne rá igény? 





 "Fogaid teljes felületének fehérítéséhez próbáld ki a Max White One Luminous fogkrémet. SmartFoam habjával alaposan tisztít mindenhol, még a fogak között is. Fehérítő összetevőinek köszönhetően ráadásul hatékonyan fehéríti a fog teljes felületét." 



Tegnap használtam elsőnek, így még nem látok változást, hiába ír azonnali hatást, de nem is vártam csodát. Kíváncsi vagyok fehérít e valamit a fogaimon, de nagyon bízom benne. 
A tubus nekem nagyon tetszik szépen a kupakjára lehet állítani, illetve az első fogkrémem ami pattintós nagyon örültem neki, mert mindig gondban voltam azzal, hova rakjam a kupakot (folyamatosan elgurult). 

Megvettem a hozzá tartozó fogkefét is így a kettő hatását tesztelem egyszerre :)

 A fogam az első napon:

Tudom nagyon nem szép, de próbálok rajta javítani :)

Milyen idő közönként jelentkezzek a tesztelési fázisokkal?

Köszönöm, hogy elolvastátok :) 

Csodás napot

4 megjegyzés:

  1. elméletileg a fogkrémek max. optikailag fehérítenek, szóval ha abbahagyod ennek a fogkrémnek a használatát, az esetleges fehérség is odavész, de ettől függetlenül érdekes kísérlet, csak szerintem nagyon nehéz befotózni a látható változást - ha lesz. én naponta csinálnék képeket, és mondjuk hetente beszámolnék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ezen gondolkodtam, hogy lehet naponta csinálok képet ugyan ott ugyan olyan fényviszonnyal. Csodát nem várok, egy kezelésre szeretnék majd elmenni, de amit tudok szeretnék megtenni a kezelés előtt:) Mondjuk találtam egy módszert ami állítólag jó, majd kipróbálom, csak amíg így ezt tesztelem nem merem mert befolyásolná ezt a tesztet. Úgyhogy majd utána :)

      Törlés
  2. Sok sikert, engem elsősorban az egészséges fog érdekel, nem a színe. Az enyém sem vakító fehér, ez örökség, elvagyok vele. Biztos el lehet érni egy látványos változást, de ha eleve sárgásabb a fogad, nem lesz olyan fehér, mint akié eleve fehér, talán csak fogorvos tud rajta változtatni. A képen én nem látom, hogy még fehérebb fogakra lenne szükséged, de te látod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem sikerül valamit elérnem ami javít, nem hófehér vakító fogakat szeretnék, csak fehérebbet. Olyat amivel úgy tudok mosolyogni, hogy nem szégyenlem a fogaim :( Képen is látszik azért, hogy nem tökéletes, de köszönöm, hogy nem látod :)

      Törlés