2018. október 2., kedd

Viki gardrób átalakítás első rész

Az eredeti szobáját már láthattátok, de kinőttük a szekrényét így új szekrény kellett neki. De első körben a pelenkázó szekrényt cseréltük le erről itt olvashattok. Miért hogyan jutottunk el a mostani állapothoz és hogy néz ki jelenleg a szoba olvassatok tovább.


Nagyon szerettem a szekrényét mivel már Rolandnál is ez volt, emlékeztek? Ha nem akkor itt megtudjátok nézni. Egyébként hamarosan megmutatom, milyen lett az ő nagyfiús szobája is. De térjünk vissza az eredeti témára a szekrényre. Ahogy nő (4hónaposan) egyre több ruhája lett, köszönhetően annak, hogy igyekszem mindig két méretből bevásárolni sőt már jövő évre is van pár darab ruhája. Jelenleg két méretet hordunk és már a 3. méretből is van télre itthon. Így bőven kell a hely. Szerettem volna olyan szekrényt amit nem csak most hanem akár kamasz/felnőtt korában is tud használni.

Miután a legtöbb bútorunk Ikea így most sem gondolkodtam másban. Első körben a Stuva szekrénysorra gondoltam, hogy lehetne Vikinek is ugyan olyan mint Rolandnak, de az új előlap nem tetszett, nem éreztem úgy, hogy hozzánk vagyis leginkább a kicsi lányhoz. Ezután jött az ötlet, hogy lehetne vagy Pax vagy az új Platsa gardrób. Tervezgettem de nem volt meg az igazi. Így fogtuk magunkat és elmentünk az Ikeába megnézni a két szekrényt. Itt egyértelműen eldőlt, hogy PAX gardróbunk lesz.

Terveimben volt L alakú illetve sima egy sorban álló gardrób, toló ajtós sima ajtós 100cm 150cm 175cm illetve 200cm széles is. Volt többféle terv, ami biztos volt, hogy legyen benne akasztós rész de a legtöbb polcos elemből álljon. Legyen zárható, kisebb helyen férjen el, itt képbe jött a toló ajtós megoldás, viszont a tervezett méretekben nem volt ilyen lehetőség akkor eldőlt legyen egyszerű sarok pántos ajtó.

Fiók nem feltétlenül kell, mert ott van a Malm komód ami szinte mindent elnyel így ez kihagyható. Majd eljutottam a tökéletes változatig ezt láthatjátok most. Hamarosan elkészül és akkor láthatjátok, hogy pontosan milyen is lett.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése