2015. január 27., kedd

Body Honey Bőrmegújító program 1 héti vélemény

Sziasztok!

Szombaton eltelt az első hét a tesztelési időszakból. Mint már az első bejegyzésben írtam a baba popsi érzés továbbra is fenn áll. Nagyon megszerettem a termékeket, könnyű velük dolgozni, na de nem az első 2-3 napban. Hogy miért azt mindjárt leírom.




Az arcomról a piros foltokat kezdi eltüntetni, nagyon puha lesz tőle az arcom. Ne várjunk csodát ugye 1 hét után, én azért elkezdtem észrevenni. Egészen csütörtök-péntekig, mikor ugyanis az antibiotikum (Hólyaghurutra kapott) szépen előhozta az egyik nagyon kedves mellékhatást a kiütést. Ezen kívül elviselhetetlenül rosszul vagyok KB egész nap. Tudom, ez nem a teszthez tartozik, de a külső befolyásoló tényezőket is bele szerettem volna venni.

Gyönyörűen elkapartam az államon a kiütést
A reggeli rutinom a Citromfüves szappannal indul, szépen lemosom vele az arcom. Nagyon könnyen habzik nem is kell sokat dörzsölni. Nem is tudom hány hónapra lesz elég nekem. Utána megtörlöm az arcom. 1-2 percet hagyom így az arcom, mert ilyenkor kicsit húzódó feszülő érzés van, de ez tényleg pont 1-2 percig tart. Utána jön a mandarinos krém. Amiből 2-3 nap után rájöttem mennyi mennyiség kell, iszonyatosan kevés, jó az elején tényleg többet kell felkenni, de elég hamar megszokja a bőr a megfelelő mennyiséget.

Az esti rutinomban a Kamillás szappannal indul, ha nem sminkelek, ha sminkelek, akkor kénytelen vagyok, lemosni előbb a lemosó tejjel ugyanis a vízálló tust nem szedi le. Ha lemostam, utána szappannal arcot mosok. Ugyan úgy, mint a reggeli szappannál itt is húzódik egy picit a bőr. Majd jön a krém. Na, itt őszintén bevallom kész szenvedés volt ez első pár nap. Nem találtam el a kellő mennyiséget, folyamatosan többnek éreztem a krémet, mint kellett volna. 4. napra ez megváltozott, vagy a bőröm szokott hozzá vagy rájöttem a nyitját, de az óta két 3 percen belül teljesen felszívódik.
Az orromhoz közelebbi résznél már látszik hogy halványult. Az államnál hát katasztrófális az végig kiütés és nagyon viszket. :(

Összességében egy remek arcápolási rutin része lett az életemnek. Nagyon megszerettem őket, a kezdeti mennyiség problémát leszámítva minden csupa csupa 5-ös
Jövő héten jövök a következő tesztel.

Szeretnétek videó formájában is látni a pontos rutinomat? Ha igen nagyon szívesen elkészítem JJ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése