2015. február 3., kedd

Csomagom jött| Loveszappan

Sziasztok!

 Nem most kaptam ezt a csomagot, hanem még januárban, de muszáj megmutatnom nektek! Főleg úgy hogy az egyik termék szerepelni fog egy másik bejegyzésben is. A csomag nem mástól, mint a Love szappantól érkezett.

Timi egy nagyszerű nő, kedves segítőkész és nem mellesleg nagyon jó termékeket gyárt.
3 terméket rejtett a csomag, a legnagyobb kedvencemet mindjárt elmondom. 

 

Mind a 3 terméknek az alapja a kecsketej. ehhez tesz hozzá egyéb összetevőket. Mikor kinyitottam a „kis” borítékot rögtön tudtam, hogy imádni fogom őket, isteni illata volt a kinyitása után.



1.       Csokis-vanillia-levendula és kókusz ebben a legjobban a csokit lehet érezni, de ha nem tudjuk, mi van benne a kókuszon kívül én mindegyik illatra rájöttem. A kókuszt nem nagyon éreztem szaglászás alatt. Ez lesz az első termék, amit ki fogok próbálni. Nagyon nagy elvárásom nincs tőle csupán annyi, hogy ne szárítsa ki a bőröm. Bár nagyon remélem nem az lesz a zuhanyzás vége, hogy magamat is meg tudnám enni. Tényleg az az igazi táblás csoki illata van. Nekem így első tapintás és szaglásra ez a kedvencem.


 


1.       Kakukfű-rozmaring. Itt két képet láttok az egyik oldalán a pecsétet a másikon a sima oldalát. Nekem nagyon tetszik letisztult igazi nőies szappan. Bár férfiak is használhatják szerintem J Itt igazándiból, aki nem jártas a konyhába nem érzi, hogy pontosan milyen növény van benne. Párom feladta a küzdést 5 perc szaglás után és közölte, hogy nem tudja J



Love feliratú szív szappan. Itt nem tudom megmondani, hogy milyen illat hisz titkos recept alapján készült, de mesés olyan igazi borozgatós esti fürdéshez tudnám elképzelni az illatvilág alapján. Akár Valentin napi ajándéknak is adható. Aznap este tuti ezt fogom használni. 


Ti rendeltetek már Timitől szappant?


2 megjegyzés:

  1. Még nem rendeltem de például Valentin napra tényleg tökéletes a love feliratú szappan!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen arra tökéletes nagyon, vagy akár csak úgy szeretetből adni valakinek egy ilyen szappant főleg ha szereti a natúr dolgokat. Én ma kezdem el használni a csokisat, amire nagyon kíváncsi vagyok már milyen lesz. Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés