2015. február 11., szerda

Világ járó| Jászberényi állatkert pingvinekkel sétáltunk

Sziasztok!
Az ilyesfajta képes Világ járós bejegyzéseket szerettétek, így megmutatom a még januárban készült Jászberényi állatkertben töltött pár óránkat, amiben a fő cél a pingvinekkel való sétálás volt. Olyan édes kis állatok, tényleg picik.


Az állatkertet én azt hittem, hogy sokkal kisebb lesz, de nem kellemesen csalódtam. Bár ha sétálgattok, egy valamire figyeljetek, a hátsó részen van az oroszlán, ne járjatok úgy mint én. Oldalra néztem és Jézusom egy oroszlán (Hirtelen nem tudatosult bennem, hogy van köztünk egy rács). Na de nem is írok többet nézzük a képeket.


Bent a helyükön nézelődtek, ahogy meghallották hogy indulnak rohantak be.

 Itt már szépen sétáltunk.






Ő a legkisebb, méretben nem, csak korban. Novemberben született, a szőre még szürkés árnyalatú a szeme fölött csak kicsit rózsaszínes.


 Guggoltam és így oda jöttek a kicsikék


 A kis kedvencem pózolgatott nekem. Pingvin Outfit :)


 Ő a legkisebb pár hetes, igen ilyen hatalmas volt már akkor is. Mondta a gondozó hölgy, hogy nagyon hamar megnőnek. A következő képen láthatjátok, hogy mekkora tojásból keltek ki.













 Ha én állatkertbe megyek, muszáj Tevével fényképezkednem, na de nem tudom most azért nézett mert nem értette mi bajom van, vagy csak kedvesen pózolt.


 Igen a vaddisznó tükör jégen sétált, amit a kép alján láttok rálépett és már repedt





 A kedvenc képem, csak nagyon szembe sütött a nap (hülye fej) Amúgy meg majom talp csikiiii

Ezek valami nagyon gusztustalan kis állatok voltak.

A következő ilyen bejegyzés talán Márciusban jön, mikor utazunk Bükfürdőre és átmegyünk Grácba is :)

Voltatok már a Jászberényi állatkertbe?

Hogy tetszett a bejegyzés?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése