2015. február 13., péntek

Filmkritika| Szürke ötven árnyalata

Sziasztok!

Tegnap megnéztük a Szürke ötven árnyalatát Lakatos Leventének köszönhetően. Gondoltam leírom a filmről a véleményem. Két szemszögből fogom megközelíteni, az egyik ha olvastad a könyvet, a másik ha nem. Mindkettőről van jó és rossz véleményem is.
Forrás Lakatos Levente facebook


Nézzük azt az oldalt amit Párom képviselt, nem olvasta a könyvet és úgy nézte meg. Nagyon sajnáltam, hisz kb a felét úgy nézte, hogy nem értette mi miért van. Mert kulcs momentumok maradtak ki, épp ezért nagyon sokszor el kellett magyaráznom neki, hogy mi miért történik. Vagy éppen miért nem másképp van, mert számára kicsit érthetetlen volt. Illetve mint kiderült, az emailozgatást nem tudta elolvasni sokszor, sőt néha nem is értette miket mondanak. Azt mondta nézhető volt, megérte eljönni, most ezt nem tudom, hogy azért mondta e mert velem volt és azért érezte jól magát, vagy átjött neki a sztori butított változata. A végén megkérdezte, hogy " Miért szürke ötven árnyalata a címe?" A vége szerinte nagyon rosszul lett megcsinálva, elvágták. És a nagy észrevétel "Tipikus nő ez a csaj, ő akarja hogy verje meg, majd megsértődik és elrohan"

Ha valaki nem olvasta a könyvet úgy érzem érthető a film és még élvezhető is, csak tényleg 1-1 olyan rész maradt ki ami maga a történet megértésére szolgált volna.

Akkor nézzük az én oldalam aki olvasta a könyvet:

Első mondattal el is árulom a véleményem, ugyanis úgy mentem el, hogy nem lesz jó és be is igazolódott, DE ha úgy ültem volna be, hogy ez nem a Szürke ötven árnyalata és hú milyen jó volt a könyv. Legalábbis nekem nagyon tetszett olvasva, akkor egy jó kis film lett volna. De így hogy olvastam és konkrétan már a csapból is a film folyt nekem nem tetszett. Jó a poénosabb részek benne voltak hagyva nevetni lehetett rajta sokat. Bár a film eleje nagyon döcögős, unalmasabbnak mondható volt. A vörös szobát bevallom én is így képzeltem el olvasás közben. A szex jelenetek a képzeletünkben szerintem másképp zajlottak mint a filmben. De nézhető volt, még úgy is, hogy tudtad mi fog következni, vagy nem mert nem mindig az következett. Nő létemre most a kocsikról fogok áradozni, hát eszméletlenül jó autók voltak benne, huh azok nagyon tetszettek.  Mr. Grey lakása is olyan volt mint amilyennek képzeltem. A szereplők kinézete, Anastasia el lett találva szerintem, de Grey hát nem éppen tökéletes álom férfi, aki jól néz ki milliárdos. Milliárdosnak milliárdos, de van tőle sokkal jobb pasi is aki eljátszhatta volna a szerepet. A film vége, egyenesen katasztrófális, ugyanis bezáródik a lift ajtó és vége a filmnek... de hol a normális befejezés????


 Összességében köszönöm Levente, hogy megszervezted nézhető volt, jól elnevetgéltünk rajta :)




5 megjegyzés:

  1. Nem akartam megnézni, de egye fene, majd én is megfogom. :) Ezt mindig megszoktam bánni, mert könyv után mindig rossz a film, film után is a könyv. Viszont már a könyveket is utáltam, csak azért olvastam el mind, mert kíváncsi voltam ebből mi sül ki, úgyhogy nem fog összetörni bennem semmi, ha megnézem a filmet is. Igazából csak a kocsik érdekelnek... :D
    Amúgy szerintem Goslingnak kellett volna Grey-t játszani. Nem azért, mert ő a nagy Gosling (sőt, teljesen hidegen hagy az alak), egyszerűen csak jobban eltudtam volna képzelni jóképű perverz állatnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tudtam,hogy nem lesz tökéletes, de egy filmnek amit elvonatkoztatsz a könyvtől jó. Hát igen, valahogy jobb pasi mint a mostani...

      Törlés
  2. Az baj, hogy ez a film egy bántalmazó kapcsolat dinamikáját viszi végig, csak meghinti szép mázzal, így senki sem veszi ész

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van, a film végén pont ezért menekül el Ana, az más kérdés, hogy vissza megy, mint minden nő.

      Törlés
  3. Az baj, hogy ez a film egy bántalmazó kapcsolat dinamikáját viszi végig, csak meghinti szép mázzal, így senki sem veszi ész

    VálaszTörlés