2015. június 4., csütörtök

Világjáró| Bükfürdő 2nap: Graz

Sziasztok!
Megint rég jelentkeztem a világ járós bejegyzéssel, de itt volt az ideje, hogy a sok teszt mellett megmutassam a Márciusi Grazi kirándulásunk képeit, mivel hiányoltátok az élmény beszámolót a képeknél ezért ma az első beszélősebb bejegyzést mutatom meg amiben nem csak a képeket nézegethetitek, hanem olvashattok is majd.
Az első kép amit Grazban lőttem az ez a templom volt Bécsen és Szlovákián kívül én még nem voltam külföldön így mindig nagy élmény számomra egy-egy külföldi város felfedezése, de ugyan úgy imádok Magyarországon is felfedezni.


Rendezvény központ, a parkolójában parkoltunk, nem tudtuk eldönteni, hogy mire hasonlít, lentről egy szívre felülnézetből pedig valamilyen halra (jön majd kép róla)


 Mura folyó ahol a Szerelem lakatban kapott kulcsot eldobtuk ezzel az örök szerelem mezeire léptünk. Na igen vannak ám tervek :)


A templom közelebbről


 Villamos, na itt van az amivel páromat az őrületbe kergettem, ugyanis minden színű villamost le kellett fényképeznem, nekem nagyon nagy élmény volt az, hogy nem sárga színű az összes villamos mint nálunk.


 Még egy templom, kár, hogy nem tudtunk bemenni ó, kívülről nagyon szép volt.













 Az épületek némelyik annyira magával ragadó volt  ezen is ez a Freskó hát valami meseszép :)


 Erről a két épületről én még művészet történelem órán tanultam, már akkor is tetszett nagyon, de élőben még szebb.



 Na hát ezt a lépcsőt nem voltam hajlandó megmászni mert már akkor szenvedtem a mellék hatásaimmal és mindenem fájt. De majd egyszer ha eljutunk ismételten, akkor megmászom ígérem.




 Már fent a toronyban én és a picurkám.






 A látvány a város felett, hát valami eszméletlenül szép


 Na itt az említett halacska vagy nem tudom milyen épület, valaki esetleg nem tudja?




 Olyan fura volt, hogy lent a város forgalma felett, egy békés park ami teljesen más mnit lent, megnyugtató szép és meredek :)

 Közös kééép

Egy hármas közös kép. Ha már jött ő is velünk.

 Panoráma kép:)










 Nézzük, hogy mi milyen távol van Graztól.







 Jelzőgombal.


Összességében nagyon szép a város nagyon tetszik. 
 
Ti voltatok már Grazban? Nektek hogy tetszett?

4 megjegyzés:

  1. a különös épület a művészeti múzeum (Kunsthaus). :) az első képen jót mosolyogtam, én is azt lőttem először graz-ban, mert szintén a múzeum alatt parkoltunk. a lépcsőt pedig kár, hogy nem másztátok meg, kicsit fárasztó, de azért annyira nem volt vészes. :) sajnos mi pont egy esős napot kaptunk el, így a nap nagy részében esett, de így is nagyon szép volt a város. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a felvilágosítást :) Hát akkor ez ilyen közös pont bennünk :) Hát majd legközelebb megmásszuk akkor nem adom fel a küzdelmet a látványától. Sajnálom, hogy nem volt szép időtök :(

      Törlés
  2. Jó sok kép :) Nagyon régen voltam Grazban, annyira, hogy nem is emlékszem rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én már előre félek az 5 napos Horvátországi úttól, hányszor kell tölteni majd a fényképezőt :)

      Törlés