2015. április 8., szerda

Glamour napi kivánságlista 2015 Tavasz


Sziasztok!

Nyakunkon a Glamour napok. Én most egy szűkebb listával készülök mint tavaly, konkrét elképzeléseim vannak, hogy mit szeretnék venni, remélem minden lesz amit szeretnék. Ez lesz a második Glamuor napom, most már magabiztosabban vagdostam a kuponokat, néztem utána, hogy mit is akarok venni, és milyen vélemények vannak róla. Úgy gondolom, nagyjából olyan termékeket fogok venni amit már régóta meg akartam venni, illetve a drágább árfekvésű termékeknél, pedig örülni fogok, hogy olcsóbban hozzá tudok majd jutni és így én is ki tudom próbálni őket.


Csoportokba próbálom szedni a termékeket, amiket venni szeretnél. Én nem voltam olyan ügyes, hogy egy képre rátegyek több terméket, így egymás mellett lesznek majd azok a képek amiket szeretnék megvásárolni!
Barkács és kiegészítők:

 


 
















Modellgipsz: (349Ft) Szeretnék, majd barkácsolni, hiába van fillérekért, úgy gondoltam, így még kedvezőbben fogom tudni beszerezni majd a gipszet.

Digitális lázmérő Tönkre ment a lázmérőm, így muszáj beszereznem egyet.

F&F Táska(6500Ft) Már az üzletbe beleszerettem, de akkor nem volt úgy keretem rá, remélem lesz még Csütörtökön ebből a szépségből, igazi tavaszi/nyári darab :)

F&F Táska (5490Ft vagy 4880Ft nem tudom még melyik lesz) Hasonlóba szerettem bele így nem tudom még melyiket veszem meg, de nyaraláshoz, akár sportoláshoz tökéletes, leginkább majd Horvátországban fogom hasznát venni, mikor strandolunk :)

Remington hajszárító( 10999Ft) Sok jót olvastam erről a szárítóról, egyet már félre is rakattam nehogy elvigyék, kuponnal pedig még az Online árnál olcsóbban fogom tudni megvenni.

H&M szem maszk (990ft) Hiába van redőnyünk egyszerűen világos van a szobába, így kihasználva ezt a remek alkalmat, kedvezményesen beszerzek egyet, hátha nem kelek fel hétvégén is 6kor mert világos van.
 Hajápolás:


 


L'Oreal Elseve selymes olaj a hajnak (2500ft) Nem tudom még melyiket fogom megvenni, de nagyon sok jót hallottam róla.

Garnier fructis sampon (1160ft)
Miután kedvencem lett ez a sampon nem tudom még mennyit de egyet tuti hogy veszek.

Gliss kur balzsam (1400ft): itt nem tudom melyiket szeretném megvenni, de fogalmam nincs melyiket, esetleg van ötletetek?

Shauma sampon: (499Ft) Hugicámnak veszek egy sampont, mindig ezt használja, de sosem jön rosszul, ha van egy otthon :)

 

Arc:

 


 




Astor új Perfect Stay 24H + primer (3990ft) Sok jót olvastam róla, kíváncsi vagyok mit tud :)

Colgate one white fogkrém (899Ft)Örülök, hogy van most is ilyen kupon, mert így olcsóbban megtudom venni az utánpótlást :)

Colgate fogkefe:(1149Ft) Imádom nagyon nagyon puha, tuti, hogy a kosaramba landol :)


L'Oréal Paris False Lash Wings spirál (3500Ft) Remélem nálam is szép szempillát fog varázsolni, mert mostanság csak spirált használok :)

Maybelline | Lash Sensational szempillaspirál( 2500ft) Nála is ugyan ez van mint az előzőnél :)



Kéz és Köröm ápolás



Rimmel körömlakk( 1199ft) Soha nem volt még ilyen köröm lakkom, így muszáj beszereznem egyet legalább, csak a színt nem tudom melyik legyen, mert mind olyan szééép



Astor lakk müller (1500Ft) Volt egy lakkom ami egy nagyon halvány inkább tört fehér lakk, kíváncsi vagyok miben változott azóta, nagyon szép színek :)

Essence Gel körömlakk: (549ft) Imádom az Essence lakkokat így tuti beszerzek egyet :)

milka kupon


Ezeket tervezem megvenni kíváncsi vagyok miket tudok majd beszerezni! Holnap Glamour napok kezdete! Reggel bevásárolok, este pedig Lakatos Levente dedikáláson leszek :)

 

 

2 megjegyzés:

  1. Engem zavarna a szemmaszk, de mindig fel is ébredek hat óra felé :) Akkor legalább egyedül elkávézgatok, nem zavar senki :)
    Nekem cipő kellene, de csak ha nagyon tetszik, akkor veszek, most nem tervezek kuponozni, van mindenem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A listám 3/4 olyan amire régóta vágytam, és főleg, hogy kaptunk 25ezer utalványt, így legalább gond nélkül megtudom venni majd a táskákat és a szárítót :) Én minden reményemet a szemmaszknak szentelem, mert nem kávézom és utálok korán kelni. Főleg, ha párom mellettem alszik még vagy 2 órát. (mondjuk olyankor blogozni szoktam 1-1 bejegyzés szöveget megírom stb stb)

      Törlés