2015. május 22., péntek

TESZT| Calena kézkrémek



Sziasztok! 
Jó régi termékről szeretnék írni nektek, amit már régóta húzok halasztok, de eljött az ideje, hiszen nagy kedvenc lett a termék :)

Soha nem használtam kézkrémet, csak akkor amikor már olyan állapotban van a kezem a papírtól, hogy lét szükségletté vált. Ellentétben ezzel, ugyanis ezt mindennap használom.


Amit tudni kell róla: 

"A Calena kézkrémek mindig frissen, kézzel készülnek, nagy gondossággal, odafigyeléssel és szeretettel. Az értékes, 95%-ban bio növényi összetevőkből álló elixírek  eredeti növény minden tulajdonságát és sejtfrissítő kúraként hatnak a bőrre."
 

Felhasználás:

Legyen mindig kéznél, használd bárhol és bármikor, akár naponta többször is! Egy kis mennyiség a tenyeredbe és szétkenve hamar felszívódik bőrödbe, ahol aztán kifejti tápláló hatását.

TESZT

Nagyon szép púderrózsaszín tégely amit egyszerűen imádok, de tényleg, főleg, hogy az egyik kedvenc színem a rózsaszín. Bár már azért annyira nem veszek csak olyan színeket.Henger alakú amúgy a flakon és fel van tüntetve rajta minden fontos információ és kiderül a kupakjáról az is, hogy organikus termék. A pumpás adagolókért mostanság oda vagyok, ugyanis sokkal higiénikusabb és egyszerűbb is az adagolása mintha tubusos lenne. 


Az illata le írhatatlanul finom rózsa illatú, több óra múlva is lehet érezni a kezemen azt, hogy be van kenve és mennyei rózsa illatot árasztok :) 

Állaga könnyű, krémes és egy púderes hatású védő réteggel vonja be a kezet. Abszolút nem ragacsos és gyorsan beszívódik.

Pontok: 5/5

Ti próbáltátok már? Hogy tetszett? Szeretitek a natúr termékeket? Melyik a kedvenc kézkrémetek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése