2015. május 21., csütörtök

TESZT| Essence extra longlasting eyeliner pen

Sziasztok!

Pár hónapja vettem egy Essence spirált, amihez hozzá colt csomagolva ez a tus, ma erről hoztam nektek véleményt, ami sajnos nem a legpozitívabb, de hogy miért azt megtudhatjátok, ha tovább olvastok :)






Első ránézésre semmi különöset nem veszünk észre, egy sima fekete filcnek látszik.Jól záródik a kupak, ez azért fontos, mert így nem folyik szerteszét a táskában, ha mégis beledobjuk.





Eddig én csak a zselés tust használtam amit eleinte  ferde ecsettel majd vékony tus ecsettel  (nem ugrik be a neve). Mivel az utóbbi időben már tényleg nem a ferde ecsettel kenem fel a szemhéjra a tust, így nem nagyon volt vele problémám.


 Egész addig amíg 2-3 óra elteltével el nem kezdett kopni. Próbáltam alappal, alap nélkül, szemhéjpuderre, púder nélkül mindenhogy max 3 óra volt, és itt ott kikopott. Tehát ha ezt használom akkor mindig nálam kell lennie, mert utána kell javítanom.

Ezen a képen láthatjátok, hogy egy kis dörzsölés után hogy lejön.


A fekete színe valami fantasztikus azért már megérte, főleg, hogy a csomagban őt ingyen kaptam.

Lemosni őt még micellás vízzel is lelehet, nem úgy mint az elődjét a vízálló géles szemhéj tust :)

Ti használtátok már?
 Milyen tust használtok? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése