Sziasztok!
A negyedik rész, el se hiszem, hogy ilyen gyorsan telnek a hetek, hogy már a 4.
résznél tartok ebben a témában. Szintén egy kölcsön kapott könyvről fogok írni,
amit én a Képzeletbeli barát címen olvastam el, de utána nézve megjelent Máris
Hiányzol címmel is. Mind a két cím lefedi a könyv tartalmát. Nekem ez a könyv
is nagyon tetszett, olvass tovább, ha tudni akarod miért.
Fülszöveg:
Jane
Margaux gyermekkorát bearanyozták a varázslatos vasárnapok, amikor kehelynyi
fagylaltot ehetett egy elegáns manhattani szállodában, egész délutánokat
töltött vásárlással a Tiffany’sban édesanyjával, és rendszeresen élvezhette
képzeletbeli barátja, Michael társaságát. Ám ahogy az lenni szokott, a
kislányok felcseperednek, a képzeletbeli barátok pedig továbbállnak. Jane most
a harmincas éveiben jár, és elkelne neki a gyermekkor varázsa. És csodák
csodája, nem is kell sokat várnia rá!
A
történet elején bevallom, nem hittem, hogy egy igazán jó kis romantikus könyvet
vettem a kezemben. Igazából az első pár oldal szerintem nagyon unalmasra
sikeredett, de érdekelt ezért tovább olvastam. Először megismerjük a 8
éves Jane-t, aki csak akkor van igazán együtt az anyukájával, amikor vasárnap
délutánonként elmennek együtt a Tiffany-ba gyémántokat nézegetni, előtte mindig
beülnek egy kávéra, amit rendszerint az édesanyja tárgyalással tölt, ő pedig
Michael-el eszik fagyit karamellás öntettel.
Ahogyan
azt a fülszöveg is elárulja Jane a történet főszereplője, akit gazdag anyja
elhanyagol, majd felnőtt korában is próbálja ráerőltetni az akaratát, de
szerencsés, mert egy nagyon szerethető képzeletbeli barátot kap cserébe, aki
valamennyire pótolja a szeretet hiányát, bár a történetben hosszú ideig egyedül
kell élnie pontosan 20 évig. De térjünk vissza a könyv elejére egy kicsit.
Jane
Margaux épp izgatottan készül a kilencedik születésnapjára, és reményeit,
félelmeit egyedüli barátjával, Michael-lel osztja meg. Azonban Michael-t csak ő
látja, és csak ő tud vele beszélni. Vagyis tulajdonképpen ő egy képzeletbeli
barát, nem? A születésnap nem egészen úgy sül el, ahogy a kislány tervezi, és
egyetlen barátja is ekkor hagyja magára, csupán annyit ígérve neki, hogy nem
fog emlékezni rá. De mi lesz, ha ez nem igaz? Itt igazán megsajnáltam át
éreztem Jane érzéseit, hisz nekem sem nagyon voltak barátaim, és most
sincsenek.
Olvastatja
magát, ráadásul nem is túl vastag kötet, gyorsan végezhet vele az olvasó. Néhol
megmosolyogtat, van, ahol egy kicsit elgondolkoztat, vagy pedig megsirat.
Próbáltak a szerzők "nagy" gondolatokat bele vinni a történetbe, mint
hogy: Sose add fel önmagadat másokért, meg nem szabad feltétlenül mindenki
elvárásainak megfelelni stb.
Még
ha olykor hihetetlennek is tűnik (mert valójában tényleg az), akkor is csak
hagyni kell az elménket a történettel sodródni. Mindenre fel kell készülni,
amikor a kezedbe veszed, hogy olvass, hinni kell közben és imádni fogod.
A
könyvnek szerintem az a célja, hogy kicsit rugaszkodjunk el a valóságtól és
próbáljunk a mesék világában élni, persze felnőtt fejjel, amíg a történet véget
nem ér.
Jane
néhol magamra elékeztetett, én is sokszor igyekszem megfelelni az elvárásoknak,
bár az utóbbi időben próbálok rájönni, hogy olyannak kell elfogadnia
Szurkoltam, hogy képes legyen kilépni az anyja árnyékából, és megállni a saját
lábán, ami valljuk, be rettenetesen nehéz lehet, hogyha mindvégig az édesanyja
irányította az életét akarata ellenére is. Az édesanyja már más tészta. aki
csak önmagára és a karrierjére gondol, a lányát alig látja...
Michael,
a titokzatos, jóképű idegen. Ő, aki minden jót megtestesít. Az alakja még éppen
a giccs határain belül mozgott, de még egy-két jó tulajdonság, és hm. Bár
végülis képzeletbeli barát, szóval nyilván ilyen munkakörben nem lehet sok
rossz tulajdonsága. A könyv utolsó pár oldala, a karakterek személyiségére a
legnehezebb bélyeget teszi, itt jönnek ki azok a dolgok, amiket nem gondolna az
ember. A képzeletbeli barát igazi ember lesz, Jane édesanyja meghal stb. stb.
Nagyon
rövid, és nagyon gyorsan a végére lehet érni, de minden pénzt megér. Michael és
Jane kapcsolata meseszerű, de az biztos, hogy pár percre elfeledkezel minden
bajodról, mert megmosolyogtatnak. Két karakter, akiket csak szeretni lehet.
Az
a szó, hogy tetszik, nem fejezi ki eléggé, hogy mennyire szeretem a stílust,
amivel íródott, imádom, mert könnyed, néha szomorú, de legtöbbet vidám. Még ha
egyik percben kuncogtam olvasás közben, másik percben már könny szökött a
szemembe, akkor is kedvenc lesz a könyv.
A
könyvet filmesítették 2010-ben, Alissa Milano és Eric Winter játsszák a
főszerepe, amit meg fogok nézni, mert még nem sikerült, utána majd jövök egy
Film Kritikával is:)
Ti
olvastátok már a könyvet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése