2015. május 2., szombat

Filmkritika 1rész. Démonok között





Sziasztok!
A könyv kritikás poszt sorozatom mellett elindítok egy Film kritikás sorozatot is, ezek ketten hetente szombaton fogják váltogatni egymást, ugyanis rengeteg könyvet olvastam és párommal az egyik legkedveltebb időtöltésünk az összebújva film nézés, így ebből is rengeteg jött össze már, úgyhogy jó sok ilyen téma lesz :)

A legelső film amiről fogok nektek írni, az egy olyan film ami mélységesen megrázott lelkileg, ez nem más mint a Démonok között. Ami állítólag (bár utánanézve tényleg úgy tűnik) igaz történet alapján íródott. Így a Bejegyzés első fele a családról fog szólni akik az alapját adták a történetnek, a második fele pedig magáról a filmről. Készüljetek nagyon hosszú bejegyzés következik:


Ed és Lorraine Warren


Warrens.jpg
A házaspár már 1952 óta paranormális jelenségek felkutatásával foglalkozott, több évtizeden átívelő pályafutásuk alatt több mint 4000 kísértetjárást vizsgáltak ki.
Ed Warren öt és tizenkét éves kora között egy kísértetházban nőtt fel. Apja(aki rendőrbiztosként dolgozott) mindig mondogatta a fiának, hogy a házban tapasztalható furcsa jelenségekre biztosan lennie kell valami logikus magyarázatnak. Sajnos azonban ő soha nem tudott előállni vele. Hogy milyen jelenségek történtek? Például úgy hajnal kettő és három óra között, mikor a család már régen csendesen pihent, Ed számtalanszor a kinyíló kamraajtó csikorgására ébredt. Egyszer aztán elhatározta, hogy megnézi mi az. Benézett a nyitott ajtón, a sötétségben pedig egy éppen akkor gyúló fényt látott meg, ami lassan egy teniszlabda méretére nőtt. Ebben a gömbben egy idős nő arca kezdett lassan kirajzolódni, aki nem éppen mókás kedvében volt. A "szellemgömb" követte a fiatal Edet a szobájába, az ágyába bújt fiú lépések és nehéz légzés hangjait hallotta, miközben a szoba hőmérséklete jéghideggé változott. És habár apja tanácsára hallgatva tudta, hogy mindenre kell logikus magyarázatnak lenni, azért biztos ami biztos alapon a szülei ágyában kötött ki.

Ed 16 évesen ismerte meg Lorraine-t, mikor jegyszedőként dolgozott a Bridgeport-beli Colonial Színházban. Lorraine az édesanyjával minden szerda este ide járt, a fiú a kezdeti puhatolózás után egyre többször beszélgetett vele, jó barátokká váltak, aztán egy este Ed megjelent az ugyancsak tizenhat éves lány ajtójában és randira hívta őt. Így kezdődött az életük végéig tartó kapcsolatuk. A tizenhetedik születésnapján Ed beállt a haditengerészethez, aztán mikor hajója négy hónap múlva az Atlanti-óceán északi részén elsüllyedt, túlélőként harminc napos eltávozást kapott, mialatt elvette szerelmét. A második világháború után a Perry Képzőművészeti Iskolában két évig festészetet tanult, eközben született meg lányuk is. Ed aztán egyszer csak fogta magát és kilépett, mert úgy érezte, hogy a kapott instrukciók inkább gúzsba kötik, mintsem segítenének művészete kibontakoztatásában.

Ezután 15 dollárért vettek egy 1933-as Chevy Eagle-t, és olyan helyekre utaztak vele(Massachusetts, Vermont, New Hampshire) ahol a turistaforgalom miatt sokkal több vevőt lehetett találni Ed festményeire.
Warrenék elmondásuk szerint ekkortájt fantasztikus életet éltek, három- négy dollárt is adtak nekik egy-egy festményért, ha pedig sikerült ötöt kapni értük, az maga volt a megvalósult álom. Manapság ezek nevetségesnek tűnő összegek, de ha belegondolunk, hogy akkoriban 10 centbe került a hamburger és a hot dog, a benzin gallonjáért(4,4 liter) pedig 18 centet kellett fizetni, akkor már nem is hangzik mindez olyan rosszul.
1239848_10201249409711791_1276547415_n.jpg

A festészet vezette őket a szellemek utáni nyomozás számukra hírnevet hozó útjára. Ugyanis ha Ed arról hallott, hogy egy helyet megszálltak a kísértetek, legyen az ház, település vagy bármi más, addig beszélt Lorraine-nek amíg el nem mentek oda, hiába mondta neki a felesége, hogy szellemek meg hasonlók márpedig nincsenek. Ezeknél a vitáknál egyébként ha mással nem is, de gyerekkori élményeivel mindig rábeszélte Lorraine-t, hogy menjenek. 
Ilyenkor még nem az a hivatalos nyomozópáros voltak, csupán egyszerű kíváncsiskodók, akik legfőképp szellem-lakta házak után érdeklődtek. Akkori módszerük? Megálltak az út közepén, Ed pedig csinált onnan egy rajzot a házról. A helyiek mindenhol csak néztek, hogy mi az istent csinálnak ezek itt. Mikor kész lett a rajz, Lorraine fogta és bekopogott a házba, majd meggyőző ír személyiségével elmondta az ott lakóknak, hogy a férje nagyon szereti megörökíteni a kísértet-házakat, ezt a rajzot pedig személyesen nekik készítette. Rengeteg helyre sikerült így bejutniuk, ahol aztán minden egyes tulajdonossal egyenként is elbeszélgethettek. Alapjaiban véve csupán annyit akartak megtudni, hogy történtek-e máshol is az Ed családjában tapasztalt dolgokhoz hasonló esetek. 
Ed egyik kedvenc hasonlata szerint, ha egy álló ventilátort nézünk, akkor könnyedén meglátjuk azok széllapátjait. Ellenben ha működés közben nézzük, akkor láthatatlanná válnak, nem látsz belőlük semmit. Valahogy így van ez a szellemekkel is. Mindenhol ott vannak, talán éppen most melletted is, mégsem észleled őket. De ha olyan vagy, mint Lorraine, azaz tisztánlátó(médium, telepata,látnok) akkor észreveszed, látod, hallod őket.
Viszont Ed nem ilyen, és soha nem is mondta hogy az. Nem vert át senkit, hiszen őt nem is ezért fizették. Nyomozóként neki épp az volt a dolga, hogy megpróbálja racionálisan feltérképezni a különböző eseteket. Látnia, éreznie, hallania, rögzítenie kellett a mások által tapasztalt jelenségeket, majd ha mindez megvolt, akkor ő is elfogadta a tényeket. Sok helyre költözött be egy hónapra úgy, hogy fogalma se volt arról fog-e találni valamit. Interjúkat készített az ott élőkkel, aztán ha ő is észlelt valamit, akkor az általa felhalmozott tudásanyaggal felvértezve megpróbálta kitalálni mi is lehet a történések kiváltója. Aztán persze mindig a tisztánlátók tudták a legjobban leírni, hogy pontosan mi okozza ezeket.

3-the-conjuring.jpg

A legtöbb ügynél három-négy médiumot is használtak, akiket egyenként vittek ki a színhelyekre. Semmilyen támpontot nem adtak nekik, fogalmuk sem volt hova mennek és az milyen üggyel van összefüggésben, ahogy semmi másról sem. Aztán ha mindannyian ugyanarról számoltak be, például egy női vagy gyermek kísértetet láttak ugyanabban a szobában, akkor Ed már tudta, hogy tényleg találtak valamit.
Mindent tudományos szempontok alapján közelítettek meg, tudósokkal dolgoztak együtt, logikusan és következetesen gondolkodtak minden esetben. Ennek ellenére rengeteg támadást kaptak ateista szervezetektől és szkeptikus nyomozóktól egyaránt. Warrenék mindezt nevetségesnek tartják, az általuk létrehozott Okkult Múzeumban több száz tárgyi bizonyíték található, ami őket igazolja, ezen felül több ezer ügyirat bárki számára elérhető, amivel alá tudják támasztani a természetfeletti dolgok létezését.

1952-ben alapították a The New England Society for Psychic Research nevezetű társaságot(N.E.S.P.R.), céljuk pedig csupán a kísértések tanulmányozása volt. Aztán ez 1965-ben megváltozott, mikor egy olyan otthonba látogattak, ahol egy Cyntia névre hallgató lány szelleme az anyját keresve folyamatosan megszállta és mély transzba taszította a család kislányát, akin keresztül próbálta megtalálni eltűnt édesanyját. Ed az élő leány és a földhöz ragadt lélek szenvedéseit egyaránt szörnyűségesnek találta, így megpróbált segíteni rajtuk, ahogy utána mindenki máson is.
Fogalma se volt hogyan kezdjen neki, ahogy azt sem tudta kitől tudna útmutatást kérni, tanulni. Papok, lelkészek, rabbik? Ed több tucat lelkésszel találkozott és beszélgetett, mindegyiküktől megkérdezte, hogy mit tennének, ha a közösségükből egy olyan házba hívnák őket segíteni, amit szellemek laknak. Volt olyan amelyik azt mondta, hogy pszichológushoz küldené őket, a legtöbbjük ellenben megáldotta volna a házat, ha az nem működik akkor misét tartott volna, ha az sem akkor jönne az ördögűzés. Bármilyen hihetetlen, az interjúk során kiderült, hogy a legtöbb katolikus pap egyáltalán nem hisz abban, hogy ilyenkor valami ördögivel állnak szemben. Hiába a Biblia útmutatása, hiába említenek benne számtalanszor olyan szavakat, hogy: jelenés, ördög, gonosz, démon.

394381.jpg

Módszereik alapját maga a vallás adja(innen ered az is, hogy mit minek neveznek), ugyanakkor tudományos eszközöket is bevetnek valamint meglehetősen szkeptikusan gondolkoznak. Mikor kivonulnak egy esethez, akkor nem magát a Sátánt keresik, hanem minden más, hétköznapi dolgot is, amik magyarázatul szolgálhatnak. Orvosok, rendőrök, ápolónők, diákok és háziasszonyok egyaránt csatlakoztak az N.S.P.R.-hez, munkájukért pedig csupán annyit kérnek, ami fedezi a nyomozással kapcsolatos költségeket.

Híres ügyeik
A Smurl kísértet: Hónapokon át tartó megfigyelés után állítólag sikerült  hangfelvételeket készíteni a démon okozta zajokról. Könyvet adtak ki az esetről 1986-ban, Warrenékat rengetegen megcáfolták(még a római katolikus egyház is),1991-ben tévéfilm készült belőle, a család pedig békére lelt az új otthonukban.

Farkasember 
Démoni Gyilkosság 
Amityville
 
944241_10200924422027302_1692642302_n.jpg

Ed 2006-ban távozott az élők sorából, Lorraine tanácsait a mai napig kikérik paranormális nyomozásoknál.

Ha már végigvittük a család történetét jöjjön a filmről vélemény és információ: 


tumblr_mrfla8Mokp1rlgdslo1_500.pngNincs benne hentelés és vérengzés, de nincs is rá szüksége, mert egész egyszerűen olyan szinten adagolja a feszültséget, amire csak nagyon ritkán van példa. Mondják, hogy nem hoz semmi újat, csak a régi, jól bevált panelokat alkalmazza. De a film elejétől a végéig izgalmak rémisztések tűzében vagyunk, igaz néha tudod mi fog történni, de azt úgy mutatják, hogy rendesen megijedj. Számomra a film háromnegyedénél volt a törés, amikor azt mondtam én ezt nem bírom tovább nézni, de nem azért, mert annyira ijesztő, hanem valami másért...

Az igaz történet alapján készült sztoriban a Perron család 1971-ben beköltözik egy Rhode Island-i házba, ahol egy démon lakozik, ami szép lassan terrorizálni kezdi a családot. Perronék úgy döntenek, hogy segítséget kérnek a híres paranormális nyomozóktól, Ed(Patrick Wilson) és Lorraine Warrentől(Vera Farmiga). Már a megérkezésükkor lehet tudni, hogy valami nincs rendben ugyanis Lorranie elszörnyed mikor belép, szépen fokozatosan egyre több információt megtudunk, a szereplőkről és a démonról is.
 
 Elég sablonnak hangzik, és az is, de minden kétséget kizáróan tényleg működik. Miért? Mert remek a rendezés, működnek a karakterek, jó a zene, szépek a képek, a jelenetek felépítése a zsáner legjobb filmjeit és legnagyobb mestereit idézik, sőt fel is veszik velük a versenyt. Ez garantáltan az a film, amit bárkinek merek ajánlani, mert tényleg jó, nemcsak horror-fanoknak, hanem mindenkinek. Abban is biztos vagyok, hogy aki megnézi az nem fogja megbánni a rá szánt időt és legyen bármilyen szőrösszívű is, legalább közepesre fogja értékelni.

A film végén én már zokogtam, azért, mert egy anya aki rajongásig szereti talán szerelemmel is a gyerekeit egy démon hatására meg akarja őket ölni, de hogy sikerül e azt megtudjátok, ha megnézitek :)

10/10-es film :)




2 megjegyzés:

  1. Nem szeretem az olyan filmeket, amik igaz történeten alapulnak, mert egytől egyik borzalmasak. Ez is. De muszáj volt megnézni, nem lehetett abbahagyni. Tényleg hátborzongató volt. Ami megragadott még, hogy a nőt nagyon megviselte, hogy látja az erőszakos halállal meghaltakat. A kis gyűjteményük is félelmetes, amit az átkozott tárgyakból gyűjtöttek.
    A történet az elején nagyon érdekes, de honnan tudta Ed, vagy hogy derült ki, hogy Lorraine médium?
    Jó ez a sorozat, filmet nézni mindenki szeret :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt én se tudom hogy honnan tudta, több helyen néztem utána, de sehol nem írták ezt. Hát sajnos minden igaz történeten alapuló film lelkileg megterhelő, életvidám filmet nem tudnak gyártani ilyenkor, pedig milyen jó lenne. Lorraine tényleg átélte a szerepét, annyira nem megjátszottnak tűntek az ő részei. Két hetente jön majd 1-1 film :)

      Törlés